Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Szebbnél szebb alkotások kerültek díjazásra a Bereg szívében, Vásárosnaményban


Szebbnél szebb alkotások kerültek díjazásra a Bereg szívében, Vásárosnaményban

Vásárosnamény – Vásárosnamény Város Önkormányzata pályázatot az Európai Mobilitási Hét alkalmából újra pályázatot hirdetett általános és középiskolai korosztályok számára a vízzel, vízi közlekedéssel, a vízenergiával kapcsolatban.

Pályázni három kategóriában, azaz tetszőleges technikával készített, A/3 vagy A/4-es méretű rajzokkal, verses vagy prózai művekkel és tárgyi alkotásokkal lehetett. A pályamunkák elkészítését és elbírálását követően az eredményhirdetésre a Balázs József Városi Könyvtár és Művelődési Központ Kiállítótermében került sor.

Az ünnepélyes eredményhirdetést a város első embere, Filep Sándor nyitotta meg. Köszöntőjében méltatta az évről-évre egyre több, színesebb alkotásokból álló kezdeményezést, mely a környezettudatosságra és természeti értékeink megóvását tartja szem előtt.

A megnyitó beszédet követően a rajzpályázat szervezője, Szabóné Széles Erzsébet köszöntötte a díjazottakat, majd megköszönte a számos pályamunkát felvonultató diákok áldozatos tevékenységét.

A köszöntő után az ünnepélyes eredményhirdetés vette kezdetét, ahol a helyezetteket és a különdíjasokat Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere jutalmazta különféle tárgyi jutalmakkal és oklevéllel.


A díjazottak a következők voltak:

Általános iskolai kategória:

1. hely

Pócsi Noémi

 2. hely

Farkas Míra Zsanna

 3. hely

Gerzsenyi Laura

Különdíj:

Bodnár Patrik
Baksa Fruzsina
Balogh Dominik
Bodnár Fanni
Bodó Krisztián
Cerso Simo Eliza Sara
Dániel Linett
Gulyás Szabolcs
Jurkinya Fanni
Kokas Levente
Kompanek Fanni
Koncz Csaba
Lakatos Brendon
Lapos Mónika
Lapos Tibor
Madai Benjámin
Meggyesi Petra
Mező Árpád
Nyitrai Petra
Sászter Dorina
Sulyok László
Szabó Dorina Csenge
Székely Zoltán
Szolnoki Amanda Irén
Szolnoky Bella Sára
Tar Fanni
Toldi Csenge
Vadász Diána
Varga Dániel
Varga Melina
Vitéz Jázmin
Középiskola kategória:

1. Dévai Mónika Virág
2. Marosi Andrea
3. Ujvári Boglárka

Különdíj: Németh Nagy Laura
Tárgy kategória egyéni:

Kántor Koppány János

Tárgy kategória csapat:

 

1. Maci flotta 10 fő
2. Víztorony 5 fő

Vers kategória:

Szolnoki Amanda Irén

 

 


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük