Százezer tonna eladatlan alma van megyénkben

sarkanyhajo roadshow gergelyiugornya

alma 4

Olyan mértékben szenvedtek minőségromlást az ősszel étkezési almaként a hűtőházakban tárolt gyümölcsök, hogy – kármentés gyanánt – Magyarországon is újraindultak a léüzemek, de az árak az őszihez hasonlóan a mélyben vannak – írta a Világgazdaság.

A lap szerdai számában Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség–Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke elmondta, az európaihoz hasonló a helyzet a magyar piacon is: a szokásosnál több alma van még a hűtőtárolókban, és „ebből adataik szerint néhány tízezer tonnának nem látszik a piaca”.

A lap szerint néhány napja Rácz Imre, az agrárkamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke százezer tonna eladatlan almáról beszélt.

Apáti Ferenc szerint az alma iránt közepes a kereslet, ráadásul a tételek mintegy háromnegyede csak akciókban, relatíve alacsony árakon értékesíthető az áruházláncoknak. Azok a termelők pedig, akik nem rendelkeznek áruházlánci beszállítási lehetőséggel, a közvetítő kereskedelemnek próbálják eladni az almát, de csak meglehetősen alacsony, kilogrammonként nettó 40-60 forintos áron tudják értékesíteni. Az alelnök hozzátette, az almasűrítményt gyártó léüzemek árai szintén nagyon alacsonyak, az őszihez hasonlóan, kilónként 16-18 forintos, nyomott áron vásárolják fel a gyümölcsöt. Ezeken a tételeken azonban óriási a veszteség, mert a termelés költségeit az öt-hat hónapja tartó tárolás tetemes költségei is terhelik.

A lap idézi a World Apple & Pear Association adatait, amelyek szerint február elején még több mint 1,2 millió tonna étkezési alma volt a lengyel hűtőtárolókban, miközben tavaly ugyanekkor 660 ezer tonnás készlet volt raktáron. A teljes európai raktárkészlet 3,82 millió tonna volt február elején, míg egy évvel korábban csak mintegy 2,4 millió tonna étkezési alma volt a hűtőkamrákban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!