Közzétette - Kategória - Bereg, Szatmár és Rétköz térségi krónikái

Szatmári thriller: késsel rabolt ki és fenyegetett egy öreget


ilIllusztráció

Illusztráció

Rablás és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája  elrendelte ZS. Zs. gyanúsított letartóztatását.

Az ittas állapotban lévő gyanúsított 2019. február 07-n este egy nagyecsedi házba bement, ahol az ott élő 76 éves férfi torkához kést téve pénzt követelt tőle. A sértett közölte vele, hogy nincs pénze, de a gyanúsított meglátta az asztalon lévő pénztárcáját és abból 270 ezer forintot kivett, majd magához vette az idős férfi mobiltelefonját is. A gyanúsított további pénzt követelt a sértettől, akit a magával vitt vascsővel fejbe vert.

A gyanúsított a sértett otthonában további értékek után kutatott eredménytelenül, majd az idős férfit megfenyegette, hogy ha szól a rendőrségnek, akkor megöli őt, ezután elmenekült a helyszínről. A sértett a gyanúsított általi bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló fejsérülést szenvedett el. A gyanúsítottat rövid időn belül elfogták.

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított által elkövetett bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és törvényi fenyegetettségére tekintettel megalapozottan lehet tartani attól, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, ugyanis a gyanúsított a terhére rótt bűncselekmények miatt 5 évtől 13 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, valamint a gyanúsítottal szemben fennáll a bűnismétlés veszélye is.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük