Közzétette - Kategória - Nyírbátor, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye krónikája

Simándy vándorkiállítás Nyírbátorban


Simándy vándorkiállítás Nyírbátorban
Nyírbátor – A nyírbátori Nagyar Nemzeti Múzeum Báthori István Múzeuma és a Múzeum Baráti Köre nem véletlenül időzítette éppen mostanra Simándy József (1916-1997) című időszaki vándorkiállítását.

Két apropó is mellette szólt. Az egyik, hogy az operaénekes óriás születésének 100. évfordulója az idei esztendő. A másik pedig, hogy éppen most zajlanak az 50. Nyírbátori Zenei Napok eseményei a kulturális-történelmi kisvárosban és környékén. A fél évszázados múlttal rendelkező rendezvénysorozat eseményei közé pedig szervesen illeszkedik ez a kiállítás is.
Simándy Katalin, a nagy művész lánya megnyitójában felhívta a figyelmet arra néhány konkrét eseményt felidézve, hogy édesapja többször is fellépett a Zenei Napokon, felejthetetlen élményt nyújtva a hallgatóknak a református templom falai között. Minden alkalommal szívesen jött Nyírbátorba, szívesen vett részt művészetével a Zenei Napokon.

Dr. Báthori Gábor múzeumigazgatótól tudjuk, hogy a vándorkiállítást az érdeklődök a 2016. augusztus 19-ig tartó Nyírbátori Zenei Napok végét követően még három napig tekinthetik meg.

Tanyik József


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük