Robog felénk a havazás – itt eshet holnap 10 centi

Robog felénk a havazás - itt eshet holnap 10 centi

A meteorológiai szolgálat szerdára elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adott ki a havazás miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyére, az ónos eső miatt pedig a fél országra.

Szerda hajnalban délnyugat felől érkezik egy csapadékzóna, amely főleg a Dunántúlt fogja érinteni. Hajnaltól kora délutánig az Alpokalján intenzív havazás valószínű, akár 10-15 centis nedves, úgynevezett tapadó hóréteg képződhet.

A Dunántúl többi részén és a középső országrészben is eshet – többnyire csak rövidebb ideig – hó, de ebből jelentős réteg nem tud majd kialakulni. A Dunántúl középső és keleti harmadán, illetve a középső országrészben reggel a hó mellett rövid ideig ónos eső is hullhat. Napközben már inkább az eső lesz jellemző.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet a Nagykanizsa-Miskolc vonaltól északra -1 és +4, délre 5 és 10 fok között alakul.

Az Időkép prognózisa szerint a csapadékos időjárás csütörtökön is folytatódik. Mivel a magasban hidegebb levegő áramlik majd fölénk, így a Dunántúlon és a hegyekben egyre inkább havazni fog. Késő délutántól, estétől a Dunától keletre is havas eső válthatja fel az esőt, igaz ekkor már egyre inkább kelet, északkelet felé szorul vissza a csapadék.

atv.hu
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!