AdventiProgramok_Vasarosnameny2018kicsi

 

Balkány SE - Vásárosnamény SE
Vásárosnamény – A megye legjobbjai között szereplő Vásárosnamény SE labdarúgó csapata hétközi fordulót játszott, a Kelet Takarék megye I. osztály 16. elmaradt fordulójából. Az ellenfél ezúttal az idei bajnokság során még veretlen, a bajnokságot idén elsőbbséggel záró Balkány csapata volt. A mérkőzést esélyeshez méltóan a hazai csapat kezdte jobban, akik már a hatodik percben megszerezték a vezetést. A vendég Naményiak fokozatosan fejlődtek fel a szervezetten és jól játszó hazaiak ellen, ahol mind két együttes küzdős és nagy iramú csatában alakítottak ki helyzeteket, melyet azonban gólra váltani egyik csapatnak sem sikerült. A második félidő az elsőhöz hasonlóan zajlott, ahol egy védelmi hibát követően mindkét csapat egy-egy gólt szerzett. A végjátékban a nagy elánnal támadó naményiak próbálták megszerezni az értékes egy pontot, de a hosszabításban egy kontratámadást követően a Balkány ismét bevette a naményiak hálóját, így kialakítva a 3-1-es végeredményt. A beregi alakulat összeségében küzdelmes mérkőzésen méltó ellenfele volt a jó erőkben álló és immáron bajnok hazai alakulat ellen.
Balkány SE - Vásárosnamény SE (1)Balkány SE - Vásárosnamény SE (2)

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!