Közzétette - Kategória - Látnivalók, túrautak, várak, templomok, Magyarország túraútjai

Rám-szakadék tanösvény


ram_szakadek_1.jpgA Pilis, de talán Magyarország egyik legkedveltebb kirándulóhelye a Rám-szakadék. A Pilisi Parkerdő Zrt. 2013 október 24-én adta át a Rám-szakadék Tanösvényt, valamint a hozzá kapcsolódó biztonsági és kényelmi fejlesztéseket, melyek az évente idelátogató több mint hatvanezer turistát szolgálják ki és nyújtanak ismereteket a terület élővilágáról és kialakulásáról. A tanösvény átadásával egy időben indították el a www.ramszakadek.hu internetes oldalt, melyen megtalálhatók a látogatási szabályok, és a jövőben a térségbe tervezett kirándulásokkal kapcsolatos információkat olvashatnak majd az érdeklődők.

ram_szakadek_2.jpgA Rám-szakadék lenyűgöző természeti szépsége miatt méltán tartozik a térség legismertebb kirándulóhelyei közé, amit nem csak a környékről, hanem az egész országból sokan felkeresnek. A szakadék maga egy vulkáni eredetű, nagyjából észak-déli irányban futó szurdokvölgy. Összeszűkülő sziklafalai olykor merőlegesek, de vannak befelé dőlő falak is. Mélysége több helyen meghaladja a 35 métert, míg szélessége helyenként a 3 métert sem éri el. A sziklamederben állandóan csörgedezik a víz, amely hóolvadáskor és nagyobb esők idején patakká duzzad. A szurdokban összességében 112 méteres szintkülönbséget kell leküzdeniük a túrázóknak. A völgy alsó és felső bejáratánál erdei pihenőhely fogadja az érkezőket. A Rám-szakadék természeti adottságai miatt egyike a legnehezebben járható, egyben legizgalmasabb magyarországi jelzett turistautaknak, amely a mostani fejlesztéseknek köszönhetően biztonságosabbá és még inkább látogatóbaráttá vált.

A Rám-szakadék Dömös irányából, a következőképpen közelíthető meg:

pilis-dobogoko--ram-szakadek-6.jpgA túra kezdőállomása Dömös, amelyet Esztergom, illetve Budapest irányából autóbusszal, egyénileg gépkocsival közelíthetünk meg. Az autóbusszal érkezőknek a katolikus templomnál érdemes leszállniuk, míg a gépkocsival érkezők a Polgármesteri Hivatal mellett lévő parkolóban rakhatják le gépjárművüket. A templomtól a piros sáv, a parkolótól a zöld sáv jelzést követve érkezünk a Király-kúti utcába. Itt már együtt fut a piros, a zöld és a sárga sáv jelzés. A Rám-szakadékot a zöld sáv jelzésen érjük el. A jelzett turistaút kezdetben az aszfaltúton halad, majd a faluból kiérve átmegy a Malom-patakon és a patak mentén vezet tovább egészen a Rám-szakadék alsó bejáratáig. A tanösvény az aszfalt út mentén található. Ezen haladva szintén a Rám-szakadék alsó bejáratához érünk. A Rám-szakadékon a zöld sáv jelzés vezet végig. A Rám-szakadék felső pihenőjénél jobbra fordulva a sárga sáv jelzésen a Lukács-árokba érünk, amelyen keresztül visszajutunk a Szőke-forrás-völgybe, majd Dömösre.

A Pilisi Parkerdő Zrt. köszöntöje:

pilis-dobogoko--ram-szakadek-4.jpg„E tanösvény létrehozásakor az a cél vezérelt bennünket, hogy az ide látogatóknak bemutassuk Magyarország egyik leglátogatottabb kirándulóhelyét, és annak természeti környezetét. Bízunk benne, hogy e tanösvény keretében bemutatott ismeretanyagban minden korosztály talál számára érdekes és izgalmas újdonságokat!

A tanösvény Dömösről indul és a Rám-szakadék felső pihenőjének érintésével a Lukács-árokon keresztül ér vissza a Szőke-forrás-völgybe. Megtekintésével egybekötve, a számos lehetőség közül két útvonalat szeretnénk a figyelmükbe ajánlani!

Az egyik egy kb.7,0 km hosszú túra, amely Dömösről indul, majd a Szőke-forrás-völgy – Rám-szakadék – Lukács- árok – Szőke-forrás-völgy útvonalon haladva Dömösön ér véget.

pilis-dobogoko--ram-szakadek-7.jpgA másik javasolt útvonal egy körtúra, amely az előzőnél lényegesen hosszabb (kb. 17 km), és főként gyakorlott túrázóknak ajánljuk. Ez a Rám-szakadék felső pihenőjéig az előző túrával azonos nyomvonalon halad, azonban ott nem kanyarodik vissza Dömös felé a Lukács-árokba, hanem felkapaszkodik először Dobogókőre, majd a Prédikálószékre, és a Vadálló-kövek érintésével ér vissza Dömösre.

A Szőke-forrás völgy elején elhelyezett táblákon megismerkedhetnek a területet kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. Pilismaróti Erdészetével. Olvashatnak Dömös történelmi gazdagságáról és a Mária jelenés emlékét őrző Szent-fa kápolnáról. A Lukács-árok bejáratánál rövid tájékoztatás olvasható a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Duna-Ipoly Nemzeti Park tevékenységéről, akik egyéb közös tevékenységük mellett a Rám-szakadék értékeinek megőrzése és bemutatása érdekében is együttműködnek. Itt került elhelyezésre a környék nevezetes történelmi emlékhelyeit bemutató tábla is. A Lukács-árok és a Rám-szakadék bejárata között az út szélén elhelyezett táblákon a Szőke-forrás-völgy növény- és állatvilágával ismerkedhetnek. A Rám-szakadék bejáratánál került elhelyezésre a Rám-szakadék közlekedési rendjének szabályait bemutató tábla, majd továbbhaladva a Rám-szakadék élővilágáról geológiájáról és keletkezéséről olvashatnak.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Rám-szakadékban az élmények és a biztonságos közlekedés miatt lentről fölfelé érdemes haladni!

dobogoko_ram_szakadek_1.jpgAhogy szűkül a völgy a gyönyörű erdőképről egyre inkább lépteink helyére, a Rám-szakadék egyedülálló, vízmosta sziklafalaira és a kapaszkodó létrák melletti vízesésekre irányul a figyelem. Fölfelé haladva önkéntelenül magával ragad a szurdokvölgy páratlan hangulata. A Rám-szakadék tetején ismertetőt olvashatnak az általunk javasolt hosszabb túra által érintett kirándulóhelyekről, vagyis Dobogókőről, a Prédikálószékről és a Vadálló-kövekről. Tanösvényünk utolsó állomásán, a Lukács-árokban, a holt faanyagnak az erdő életében betöltött kiemelkedő szerepéről olvashatnak.

Geocaching adatok

Rám-szakadék (GCRAM)
Szélesség N 47° 44,642′
Hosszúság E 18° 54,071′
Magasság: 214 m
Megye/ország: Komárom-Esztergom
Geoláda típusa: Hagyományos geoláda

http://geocaching.hu/caches.geo?id=242

Nagyobb térképért klikk a képre!

turaterkep.jpg


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük