Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák, Gazdaság

Plusz 70 milliárdot kap az egészségügy


 vásárosnaményi kórház

Sok pénzt kap az egészségügy: ismét lesz kórházi adósságkonszolidáció, idén plusz 70 milliárd forintot kap az ágazat. 60 milliárd jut a kórházaknak, ebből 45 milliárd forintot az adósság rendezésére fordítanak, 15 milliárd forintra pedig pályázni tudnak majd az intézmények, utóbbi célja a hatékonyabb működés.

Ismét lesz kórházi adósságkonszolidáció, és még idén plusz 70 milliárd forintot kap az egészségügy – jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

Kiderült: 60 milliárd jut a kórházaknak, ebből 45 milliárd forintot a harminc napon túli beszállítói tartozások rendezésére fordíthatják az intézmények, 15 milliárd forintra pedig pályázni tudnak majd a kórházak. Utóbbi – hatékonyságot növelő alap – célja az eredményesebb működés. A  pályázatokat az Állami Egészségügyi Ellátó Központ rangsorolja majd, a végső döntést a miniszter hozza majd meg. A kórházak ezt követően az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötnek majd szerződést – közölte Ónodi-Szűcs Zoltán. A 45 milliárd forintot várhatóan november 30-ig utalják majd el.

A sajtótájékoztatón az államtitkár arra is kitért: a fennmaradó 10 milliárd forint a gyógyító-megelőző kasszába megy, de ezzel kapcsolatban egyelőre nem tudni, hogy egészen pontosan mire fordítják. Annyi azonban biztos, hogy mind a 70 milliárd forintot az idén használják fel.

Ónodi-Szűcs beszélt arról is, hogy az idén 151 milliárd forinttal kapott többet az egészségügy, mint amennyi a tervben eredetileg szerepelt. Ez pedig a GDP fél százalékát jelenti. Az államtitkár a sajtótájékoztató után a konszolidációról a kórházigazgatókkal is tárgyal.

Mészáros János egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár annyit tett hozzá az elhangzottakhoz: a 15 milliárd forintos pályázat útján elnyerhető pénz tulajdonképpen befektetési célú összeg, melynek segítségével megvalósítható a racionalizálás a kórházak működésében. Az összeget várhatóan decemberben kapják majd meg az intézmények. A 45 milliárd forintos adósságkonszolidációval kapcsolatban hangsúlyozta, hogy ennek segítségével eltűnik a kórházak 30 napon túli lejárt szállítói tartozása.Ahogy arról néhány hete a Magyar Nemzet beszámolt: a harmadik negyedév végén 58 milliárd forint volt a kórházak lejárt tartozása. A legtöbbet, 5,2 milliárd forintot a Honvédkórház halmozta fel, a Péterfy Sándor Utcai Kórháznak 3,4 milliárdos adóssága van, és a Békés Megyei Központi Kórház adóssága is közel hárommilliárd. Szakértők szerint 150 milliárd forinttal többet kellene az államnak költenie minden évben az egészségügyre ahhoz, hogy a kórházak eladósodása megálljon. Erről Gilly Gyula egészségügyi szakértő beszélt egy kerekasztal-beszélgetésen. Mint mondta, tíz éven át volt egy beszállítócég igazgatója, és ez idő alatt szinte „üzemszerűen” írta alá a kórházigazgatóknak azokat a megállapodásokat, amelyek átütemezik a felgyűlt adósságok kifizetését. Gyakran két-három évvel korábban lejárt tartozásokat kellett újra meg újra átütemezni.

MNO


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük