Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Óvodai beiratkozás időpontjai és feltételei Vásárosnaményban, Gergelyiugornyán és Vitkán


óvodai beiratkozás

A szülő az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermekét köteles beíratni a fenntartó által közzétett közleményben, vagy hirdetményben meghatározott időpontban.

Az óvoda, a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.

Az óvodába a gyermek – törvényben foglalt kivétellel – harmadik életévének betöltése után vehető fel. A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti, a gyermekek felvétele folyamatos. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik, vagy ahol szülője dolgozik. A felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha a jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre.

Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik. Életvitelszerű ott lakásnak minősül, ha a gyermek a kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében található ingatlant otthonául használja, és az ilyen ingatlan a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában a gyermek lakóhelyeként, vagy tartózkodási helyeként az óvodai beiratkozás első határnapját megelőző három hónapnál régebb óta szerepel.

 

Az óvodai jogviszony létesítése:

  • Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik.
  • Az óvoda vezetője
    • az óvodai felvételi, átvételi kérelemnek helyt adó döntését írásban,
    • a kérelem elutasítására vonatkozó döntését határozati formában közli a szülővel. A szülő, amennyiben azt az óvodai beiratkozás napján – az elektronikus elérhetőségének megadásával – kérte, elektronikus úton értesítést kap arról, hogy a gyermeke óvodai felvételt nyert, vagy felvétele elutasításra került.
  • Az óvodába felvett gyermekek csoportba való beosztásáról a szülők és az óvodapedagógusok véleményének kikérése mellett az óvodavezető dönt.

 

A nevelési év meghatározása:

  • minden év szeptember 01-től a következő év 08. 31-ig tartó időszak.

Az óvodai beiratkozás időpontjai:

  • április 24.-25.-26.

 

 

  • Az óvodai beiratkozás helyszínei:
  • Hétszínvirág Óvoda 4800 Vásárosnamény, Bartók Béla utca 24.
  • Aranyablak Tagóvoda 4803 Vásárosnamény, Óvoda utca 2.
  • Tündérkert Tagóvoda 4804 Vásárosnamény Damjanich János út 25.
  • Platán Tagóvoda 4826 Olcsva, Petőfi út 5.

 

A gyermek óvodai beíratásához szükséges közokiratok, dokumentumok:

  • a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány,
  • a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa,
  • a gyermek TAJ kártyája, és oltási kiskönyve.

Az óvodáztatási kötelezettség nem teljesítése esetén alkalmazható jogkövetkezmények:

A szülő kötelessége, hogy biztosítsa gyermeke óvodai nevelésben való részvételét.

A kötelező felvételt biztosító óvoda vezetője értesíti a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjét, ha a gyermeket az óvodába nem íratták be.

A kijelölt óvoda vezetője a megküldött szakértői vélemény vagy a kormányhivatal határozata alapján értesíti a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjét, ha a gyermeket az óvodába nem íratták be.

 

Az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai felvétele:

Az intézmény alapító okirata szerint, a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral, vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő gyermekek integrált nevelése valósítható meg az általunk fenntartott óvodákban.

Óvodák és azok elérhetőségei:

Hétszínvirág Óvoda 4800 Vásárosnamény, Bartók Béla u. 24 06/70 266-4402  06-45-470-648
Aranyablak Tagóvoda 4803 Vásárosnamény, Óvoda u. 2. 06-45-478-249;    06-70-330-4223
Tündérkert Tagóvoda 4804 Vásárosnamény Damjanich János űút 25. 06-45-478-633;    06-70-633-2090
Platán Tagóvoda 4826 Olcsva, Petőfi út 5. 06-45-703-326;    06-70-967-9847

Az óvoda felvételi körzete:

  • Vásárosnamény Város közigazgatási területe,
  • Olcsva Község közigazgatási területe.

Az óvodai felvétel tárgyában meghozott döntés közlésének határnapja:

2019.május 31.

A jogorvoslati eljárás szabályai:

Az óvodai felvétel elutasításáról szóló döntés ellen a szülő a közléstől – ennek hiányában a tudomására jutásától – számított tizenöt napon belül fellebbezhet. Az óvodai felvétellel kapcsolatban érdeksérelemre hivatkozással benyújtott kérelem tekintetében másodfokon a fenntartó – Vásárosnamény Város valamint Olcsva Község Óvoda Fenntartó Társulása, székhely: 4800 Vásárosnamény, Tamási Áron utca 1. – jogosult eljárni és dönteni. A fellebbezés benyújtásának a helye: Vásárosnaményi Játékország Óvodái 4800 Vásárosnamény, Bartók Béla utca 24.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük