Közzétette - Kategória - Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye krónikája, Vezér cikkek

Öt lovas is képviseli megyénket a hétvégi Nemzeti Vágtán!


nemzeti-vugta-2

Öt szabolcsi település: Kisvárda, Döge, Nyírbogdány, Ibrány és Újfehértó paripája és zsokéja áll rajthoz az ezen a hétvégén megrendezendő Nemzeti Vágtán Budapesten. „A magyar tradíciók és a nemzeti összefogás értékének megélésére szüksége van a mai kor emberének, a Nemzeti Vágta pedig nemcsak az országot, hanem az egész nemzetet összekovácsolja” – fogalmazott a Nemzeti Vágta társelnöke, Mondok József.

„Szerintem simán benne van a levegőben, hogy szabolcsi legyen a végső győztes. Tavaly Döge lovasa és lova bizonyított, hiszen harmadikok lettek a nagyon izgalmas és szoros versenyben. Döge lovasa jó formában várja a Nemzeti Vágtát, ahol a tavalyi szereplésüket nézve az idén bármi megtörténhet. Kisvárda egy új lóval és lovassal képviselteti magát a Nemzeti Vágtán, hiszen a Kisvárda színeiben induló Suttogó Galileo és Földes Bence már bizonyított, az idén fölényesen megnyerve a Tisza-Tavi elővágtát, ezzel minősülve a Hősök Terére. Ráadásul idén először az Ameko Lovas és Szabadidőcentrum is bemutatkozik „portájával” az Andrássy úti Vágta Korzón. Mindannyiunknak fontos, hogy a szabolcsi települések országszerte hírnevüket vigyék, bemutatkozzanak és megismertessék nevezetességeiket a több-tízezer ember előtt, amivel mindenképpen növelhetik a turisztikai vonzerejét településüknek a régiónak és megyénknek. – nyilatkozta Bertók Viktor, az Ameko ügyvezetője, a megyei küldöttség koordinátora.

A budapesti Nemzeti Vágta futamain való részvételre végül 72 település versenyzője nyert jogot. A Hősök terére szervezett rendezvény idén sem csupán a lóversenyről szól: a Huszártáborban a derék vitézek életét ismerhetik meg az érdeklődők, az Andrássy úti Vágta Korzón sétálva a versenyben szereplő települések kuriózumaival találkozhatnak, míg az 56-osok terén az Országkonyha várja ínycsiklandozó ízekkel a látogatókat.

A közmédia által élőben közvetített Nemzeti Vágta részeként idén is megrendezik a jótékonysági sztárfutamot, a kishuszár vágtát, a kocsitoló versenyt, a fogatvágtát és a nemzetközi futamot is, ahol Magyarországgal együtt 12 ország lovasa száll nyeregbe saját nemzetének hagyományos öltözékében. Emellett lesz huszár hadibemutató, lovakat fektetnek a csikósok, valamint idén is várja az érdeklődőket a díjugrató korlátugrató verseny. A rendezvény zárásaként a ménes hajtást láthatja a közönség.

Megyei lovasok és lovaik:

KISVÁRDA – Földes Bence/Suttogó Galileo

foldes bence

DÖGE – Kriskó Norbert/Merész Szonja

krisko norbert

NYÍRBOGDÁNY – Csajka Csaba/Ringló

csajka csaba

ÚJFEHÉRTÓ – Garai Richárd/Lilom „F”

garai richad

IBRÁNY – Frank Csaba/Carismo Carolina

frank csaba


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük