Október 14-én Dr. Preston James a Veterans Today rovatvezetője megdöbbentő kijelentést tett a “Putyin adukártyája Szíriában” című cikkében, miszerint Oroszország fejlett fegyverrendszereket fejlesztett ki földönkívüli látogatókkal kötött titkos megállapodások segítségével.
James elemzi Putyin szíriai katonai beavatkozásának játékot megváltoztató jellegét, és azokat a földönkívüliek által ihletett fegyverrendszereket, melyek pusztító hatása ismert.
“Mit tesznek az oroszok, hogy most már ennyire ultra high-tech fegyverekkel rendelkeznek? A lista hosszú, de ebbe beletartoznak azok a szuperszonikus torpedók, melyek olyan képességgel rendelkeznek, melynek során interdimenzionális álcázást használnak utazásuk alatt. Oroszországnak olyan rakétái vannak, melyek kilövés után úgy működnek, hogy egyfajta kaptár hatást hoznak létre, és interdimenzionálisan összekuszált kommunikációt használva elkerülik az elfogást, miközben furcsa repülési mintákat hoznak létre, amely változhat egyenesből spirálba, félkörbe, és így tovább. Egyes bennfentesek úgy vélik, hogy az oroszok már képesek interdimenzionális álcázást előállítani egyes lopakodó repülőgépeik és rakétáik esetében, így a legtöbb esetben repülésük kimutathatatlan, és még a kémműholdakat is lekapcsolják.”
James elemzése néhány figyelemre méltó hasonlóságot mutat Corey Goode állításaival, akinek bennfentes beszámolóiból ismerhetjük a titkos űrprogramokat, melyekből nemrég egy könyv is született, valamint egy online televíziós sorozat.
James azzal kezdi “Putyin adukártyája Szíriában” című cikkét, hogy megkülönbözteti az általa használt forrásokat, akik a Veterans Today-el kapcsolatban lévő katonai hírszerzőkből állnak:
“Bár egyes Veterans Today igazgatók rendelkezhetnek sötét titkos űrháborút meghaladó engedélyekkel, a cikkben egyik titkos űrháborús anyag sem származik tőlük vagy rajtuk keresztül, hanem mindegyik külső, független forrásból ered.”
James nem nevezi meg a külső forrásait, de Corey Goode nincs közöttük, akinek információi a legfontosabb esetekben eltérőek. De amikor Putyin szerepére kerül sor, és arra az elit irányító csoportra, amely manipulálja az emberiséget és elnyomja az információkat a fejlett technológiákról és a földönkívüli látogatókról, akkor James és Goode információi elég közel állnak egymáshoz. Ez vagy egy figyelemre méltó egybeesés, vagy fontos megerősítés, hogy Putyin valóban elért bizonyos megállapodásokat a földönkívüli látogatókkal, akik fejlett fegyver technológiákat adtak az oroszoknak.
James így ír erről az elit irányító csoportról és a szíriai polgárháborúra gyakorolt befolyásukról:
“Mára egyértelművé vált az egész világ számára, hogy az ISIS, ISIL, Daesh, az Al-Kaida, az Al-Nuszra és hasonlók nem többek, mint az izraeli-amerikai terrorgépezet fizetett zsoldosai, és mesterségesen hoztak létre, terveztek meg és alkalmaztak Gladio stílusú terrort, mindezt a Rothschild kazár maffia (RKM) globalista menetrendjének előmozdítása érdekében.”
James szerint a RKM egy aljas földönkívüliekből álló csoporttal, az úgynevezett “Drakókkal” vagy “Drakóniaiakkal” vannak kapcsolatban:
“A legjobb rendelkezésre álló információk arra utalnak, hogy a Rothschild kazár maffiát alapvetően a Drakók, egy hihetetlenül gonosz kozmikus ragadozó faj irányítja és ad nekik erőt, akik nagy és erős emberi interdimenzionális kozmikus paraziták, és akik imádják az irányítást, a gyilkolást, a kínzást, és emberi húst fogyasztanak.”
Goode hasonlóan utal a Drakóniaiakra, akik titokban irányítják a Földi elit ellenőrző csoportot, akiket ő “Sátáni/Luciferi összeesküvésnek” nevez. Goode korábban elmondta, hogy ő és egy másik informátor, akire Gonzales alezredes álnéven utalt, részt vettek egy találkozón a Drakóniaiakkal, melyet az úgynevezett “Titkos Űrprogram Szövetség” katonai bennfenteseinek pozitív csoportja szervezett meg.
James egy orosz megállapodásra utal pozitív földönkívüliek egy csoportjával a Drakóniaiakkal és az összeesküvéssel/RKM-al szemben:
“Források mélyen Oroszországból arról számoltak be, hogy az Orosz Föderáció egy szerződést írt alá egy bizonyos földönkívüli csoporttal, és ennek a földönkívüli csoportnak régóta fennálló konfliktusa van egy bizonyos csoporttal, amely állítólag ‘tanácsokkal látja el és működteti’ a Rothschild kazár maffia felső döntéshozóit, akik az ő ügynökeiként szolgálnak az egész világ fölötti hatalom átvételében.”
James hozzáteszi, hogy az oroszok fejlett fegyver technológiákat kaptak ettől a pozitív földönkívüli csoporttól, amely semlegesíti a CIA/Moszad/szaúdi felszerelésű Iszlám Állam csoportok rendelkezésre álló legjobb technológiáit, akik mögött az összeesküvés/RKM áll:
“Jelenleg nem lehet tudni, hogy mi a hosszú távú programjuk, de ez idáig az Orosz Föderációt néhány meglepően erős fegyverrel szerelték fel, különösen ultra high-tech elektronikával, amely átmenetileg képes kikapcsolni teljes hajók, repülőgép-hordozók, sőt repülőgépek elektromos rendszereit, valamint a légi és műholdas radar rendszereket. Putyinnak állítólag azt mondták, hogy menjen előre, és adjon sakk-mattot a RKM-nak és terroristáinak Szíriában és Iránban, és ne aggódjon, mert ez a földönkívüli csoport mögöte áll.”
James említést tett a USS Donald Cook-al kapcsolatos esetről, mint annak a példája, hogy fejlett földönkívüli technológiákat fejlesztett ki és használ az orosz hadsereg:
“Putyin titkos űrháborús fegyverei közül néhány igen megrázó képességekkel rendelkezik. Az egyiket a USS Donald Cook amerikai hajón tesztelték 2014. áprilisában. Ahogy két orosz vadászgép elrepült felette, a hajó elektromos ellátását megzavarták, leállt az összes radar, és az Aegis védelmi rendszerek is. Azt jelentették, hogy a vezető tisztek annyira idegesek voltak, hogy néhányan közülük lemondták a megbizatásukat, és elhagyták a haditengerészetet, mert úgy érezték, hogy nem tudnák megvédeni a saját hajójukat és legénységüket sem ilyen ultra high-tech fegyverekkel szemben.”
James információi egybevágnak Goode saját kinyilatkoztatásaival Putyin kapcsolatáról egy “Föld alapú szövetséggel”, mely a BRICS nemzetekhez kötődik, amely elkötelezett, hogy felborítsa az illuminátus/összeesküvés/RKM terveit.
Goode Putyin szerepéről a következőket írja:
“Putyin és a ‘Föld alapú szövetség’ más elemei, melyek többek között a BRICS szövetséget alkotják megállapodtak egy közös cél érdekében, hogy legyőzzék a ‘Sátáni/Luciferi összeesküvést’, amely a világ nagy részét jelenleg irányítja, és amely nem csak a saját és más országok elképesztő megtévesztéséért felelős, hanem néhány igen borzalmas emberiség ellen elkövetett bűncselekményért, melyek valaha is lezajlottak az ismert történelem során. Sok ilyen bűncselekmény van, melyek egyre inkább ismertté váltak a közelmúltban a színfalak mögött zajló közzétételek révén. Mindez azt okozta, hogy ezek a csoportok és emberek minden eddiginél jobban meg akarják buktatni ezt a titkos Földi kormány szindikátust.”
Goode elmondta, hogy Putyin tíz napos eltűnése alatt 2015. március 6-ika és március 16-ika között ő, vagy képviselői nagy valószínűséggel egy titkos űrprogram találkozón vettek részt a Holdon, ahol a fejlett földönkívüli technológiák védelmi célból történő felhasználása került megvitatásra:
“Tíz napos eltűnésének időzítése pontosan a Titkos Űrprogram Szövetség/Gömb Szövetség konferenciájával esett egybe, melyet a Hold Műveleti Parancsnokságon tartottak – egy titkos holdbázison – sok Földi politikussal (nem összeesküvés), és hétköznapi Földi polgárral. Én személyesen nem láttam őt, és nem tájékoztattak, hogy ott volt. Én nem vettem részt a konferencia azon részén. Erősen gyanítom, hogy ő, vagy a képviselői voltak jelen.”
Kapcsolódó cikk: Egy informátor többféle titkos űrprogramról számol be, melyek összefüggésben vannak az új idegen látógatókkal
Ami a Donald Cook incidenst illeti, Goode egy kérdésre a következő választ adta:
(Kérdés) “2014. április 12-én a USS Donald Cook-ot, mely Aegis harci rendszerrel volt felszerelve, állítólag egy orosz Szu-24 harcászati bombázó tette működésképtelenné, amely egy kifinomult elektronikus zavaró rendszert vetett be. Vajon ez egy példa a Solar Warden és Földi szövetségeseinek azon fajta technológiai segítségnyújtására, hogy megváltoztassák a katonai/politikai erőviszonyokat a Földön?”
(Goode) “Nekem a Titkos Űrprogram Szövetség több tagja azt mondta, hogy ez a helyzet, de én még nem láttam olyan tájékoztató jelentést személyesen, melyért 100 százalékos garanciát tudnék vállalni magam is. Más bennfentesek is ezt jelentették, úgyhogy ez valószínűleg egy biztonságos spekuláció.”
Meggyőző bizonyítékok szintén alátámasztják James és Goode figyelemre méltó állításait. Jelenleg az összes amerikai repülőgép-hordozót kivonták a Perzsa-öbölből a CNN jelentése szerint. James szerint ez azért van, mert az amerikai repülőgép-hordozóknak jelenleg nincs hatékony védelmük Oroszország szuperfegyverei ellen:
“Az utolsó amerikai repülőgép-hordozó csoportot a Közel-Keletről hazahívták, és ez önmagában is sokakat megzavart, akik úgy gondolták, hogy az amerikai nukleáris hordozók és Aegis rakétavédelmi pajzsuk legyőzhetetlen, és annak érdekében voltak ott, hogy megállítsák az ISIS-t… Néhány magas rangú fegyverszakértő szerint ezek a repülőgép-hordozók könnyű prédák az új orosz ultra high-tech fegyverek miatt, melyeket nemrég vetettek be, és amelyek képesek ideiglenesen hatástalanítani az elektromos ellátási rendszereiket és az elektronikájukat, beleértve a radar és szonár rendszereket, valamint az Aegis rakéta rendszereket.”
James a következőket állítva fejezi be a cikket:
“Csak kevesen tudják, hogy Putyin elnököt és az Orosz Föderációt ‘felhatalmazták’, hogy sakk-mattot adjon a Rothschild kazár maffiának Szíriában és Iránban, és hogy lépéseket tegyenek, ha nem kezdenek visszavonulni. Putyin is jól tudja, hogy a Rothschild kazár maffia beszivárgott és eltérítette a Pentagon és az amerikai kormányzat nagy részét, valamint a NATO-t.”
Preston James “Putyin adukártyája Szíriában” című cikke hihetetlen állításokat tartalmaz, melyek nem rendelkeznek kellően igazolt szilárd bizonyítékokkal, melyet sokan fognak követelni, hogy komolyan vehessék. Állításai mégis figyelemre méltó hasonlóságot mutatnak egy másik független informátor, Corey Goode nyilatkozataival, akit több kutató is megvizsgált már alaposan, és megállapították, hogy nagyon megbízható. Továbbá a 2014-es Donald Cook eset, és az amerikai repülőgép-hordozók rejtélyes eltűnése a Perzsa-öbölből szintén alátámasztják James hihetetlen állításait.
Ha James és Goode pontosak, akkor Oroszország katonai beavatkozása Szíriában fejlett földönkívüli technológiák segítségével megváltoztatja a játékot. Ahogy James állítja, ez mattot fog adni a nihilista erők (összeesküvés/RKM) azon kísérletének, hogy Szíriát használják eszközként a viszály és erőszak elterjesztésére a Közel-Keleten és azon túl, hogy be tudják teljesíteni a bibliai Utolsó idők próféciáját.
Úgy tűnik, hogy Putyin merész beavatkozásával véget ér az összeesküvés/RKM irányítása a bolygón. Ha igen, akkor nem csak, hogy véget vet Oroszország annak a gyalázatos tervnek, hogy előidézzék az Utolsó idők pusztító világháborújának beteljesedését, hanem érvényre juttatják Edgar Cayce híres amerikai próféta jövendölését, aki 1935-ben azt jósolta, hogy a kommunizmus összeomlása után Oroszország lesz a “világ reménysége.”
Új Világtudat