Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák, Gazdaság

Óriási változás jön! Egyszerűbben, gyorsabban bankolhatunk


banki átutalás

Illusztráció

Rövidesen szinte el is lehet felejteni majd, amit eddig tudtunk a magánpénzügyek intézéséről. Megszűnhet a nemzetközi kártyatársaságok egyeduralma, összehasonlíthatóvá válnak a díjak, gyorsul a bankváltás, megérkezhetnek a valódi alapszámlák, és a pénz azonnal megérkezik. Közben aktivizálódhatnak a nem banki szereplők is.

Az utóbbi évek változásai (nem csekély mértékben a tranzakciós illeték bevezetése, de a jegybank számladíjakkal kapcsolatos intézkedése mellékhatása) egyre bonyolultabbá tették a bankszámlák közötti eligazodást.  Megjelentek az időtől függő díjak (más költség terheli az adott terméket korábban választókat), és a „csomagolás” – a különböző szolgáltatások egybekapcsolása – is sokrétűbb lett. Egy uniós irányelv azonban rendet vághat ezen a piacon.

Az uniós irányelv alapján két éven belül minden banknak el kell készülnie a legjellemzőbb, díjköteles, fizetési számlához kapcsolódó szolgáltatások 20 elemű jegyzékével, amelyeket összehasonlító weboldalakon kell majd közzétenniük – jelentette be a Portfolio Pénzügyi IT 2016. konferenciáján Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója. Ez azt jelenti, hogy húsz szempont alapján könnyedén össze lehet majd hasonlítani a számlakínálatot. (Nincs kétségünk persze, hogy a bankok találékonyak maradnak, és kitalálnak majd speciális lehetőségeket, de a mainál biztosan áttekinthetőbbé válik a kínálat.)

A rezsis cégekkel sem kell bíbelődni

A bankváltás is könnyebbé és gyorsabbá válik majd (a PSD2 irányelvet 2018. január 13-ig kell átültetni a gyakorlatba). A szisztéma a következő: valaki besétál az újonnan kiválasztott bankba és közli, ide szerződne. A választott pénzintézetnek két napja lenne arra, hogy ezt jelezze a leváltandó banknak, annak pedig öt nap alatt át kellene adnia minden adatot. A következő öt nap a szolgáltatók értesítésével telhet. Mindösszesen 12 nap alatt lehetne tehát elintézni, hogy a rezsi már az új számláról menjen. Csuda jó, bár az eddigi tapasztalatok szerint a magyarok elsősorban nem az ilyen nehézségek miatt nem mozdulnak.

Ritkábban cseréljük le bankunkat, mint például partnerünket, munkahelyünket vagy akár lakásunkat – derült ki egy jó egy évvel ezelőtti kutatásból (gyanítjuk, azóta nem sok minden változhatott). A bankváltási hajlandóságot ráadásul évről-évre egyre alacsonyabbra mérték. Ennek oka alighanem az, hogy a hitelesek sokszor röghöz kötöttek.

A lakáshitelek esetében már találtak erre megoldást. A március 21-én életbe lépett új szabályok szerint a bank előírhatja az adósnak, hogy rendelkezzen nála vezetett fizetési számlával, amely kizárólag a jelzáloghitel törlesztéséhez szükséges pénzeszközök elhelyezését szolgálja. Ilyen esetekben azonban a számlát díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettség nélkül kell biztosítani.

Újra terítéken az alapszámla

A különböző akciós kedvezmények viszont csak abban az esetben vehetők igénybe, ha az adós nem ezt, hanem a pénzintézetnél vezetett lakossági bankszámlát jelöli meg a törlesztéshez. Így lehet valami jó is meg nem is. Hasonló lehet a helyzet az alapszámlával, aminek – immár sokadszor – ismét előkerült a koncepciója. Bartha Lajos a konferencián erről is beszélt. Mint elmondta: Európában a lakosság csaknem tizedének (ez 50 millió embert jelent) nincs bankkapcsolata, Magyarországon viszont ez az arány kétszeres. Vagyis minden ötödik honfitársunk csak készpénzt használ.Őket a díjmentes bankszámlával lehetne (ha egyáltalán lehetne, hiszen sokszor nem a költség, hanem a bizalmatlanság, illetve a szürke-feketegazdasághoz kötődés a bankkapcsolat hiányának az oka) leszoktatni a kápéről. Az MNB-igazgató szavaiból viszont meglehetősen egyértelműnek tűnt, hogy inkább fizetős megoldásban gondolkodnak. Erről szintén szeptember 18-ától kormányrendeletben rendelkeznek majd. Az biztos, hogy kötelező lesz az alapszintű fizetési száma garantálása minden magyar állampolgárnak vagy itt tartózkodó uniós állampolgárnak. (Ez igaz lesz a magyarokra is az Európai Unió más országaiban is.)

Készül a nagy nemzeti kártyarendszer

Az MNB egy hónapon belül elkészíti az azonnali fizetéssel kapcsolatos javaslatát. Ezt konzultációra bocsátják, a bevezetés határidejét is ezt követően állapítják meg.  Tavaly szeptember 7-étől már nyitáskor a bankfiókban van az előző nap átutalt pénz, az újabb fázisban viszont másodpercek alatt megtörténhet a jóváírás. Bartha szerint ennél többről van szó: minél több fizetési helyzetben alternatívát akarnak nyújtani a készpénznek. Az előbbiekkel ugyanis még mindig nincs vége a várható változásoknak. A kártyás fizetés is módosul.

Alapvetően arról van szó, hogy megszűnik a nemzetközi kártyatársaságok (Visa, MasterCard és Amex) egyeduralma – ez szintén uniós elvárás. Az MNB célja, hogy a magyar kártyás költéseket teljes egészében itt számolják el. Ezt a feladatot a Giro (ez a belföldi forint átutalások és beszedések bankközi elszámolását végző fizetési rendszer) látná el. A cél, hogy a kereskedők a mostani 1-2 nap helyett 1-2 óra alatt megkapják a kártyás költés ellenértékét, miközben a jutalék is csökken. Fejlődni – mint azt a kártyatársaságok is elismerték – muszáj, hiszen egyre aktívabbak a nem banki szereplők (például a Paypal, Transferwise) a pénzügyi szolgáltatások piacán.

Szerző: Az Én Pénzem


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük