Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák, Kékfény

Óriási razziát tartott a közlekedési hatóság az országban


kozlekedesihatosag

Budapesten, Sopronban és Zamárdiban, összesen 227 taxist ellenőriztek a hatóságok. A nyári tömegrendezvényekhez kapcsolódóan összevont személyszállítói ellenőrzést végeztek négy régió közlekedési hatósági szakemberei az elmúlt két hétben Budapesten, Sopronban és Zamárdiban – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Az ellenőrzés során 227 taxit vizsgáltak meg, 9 esetben bevonták a jármű forgalmi engedélyét és rendszámát. A fővárosi repülőtéren május közepe óta zajló fokozott ellenőrzések nyomán további 26 esetben alkalmazták ezt a szankciót.

Az ITM közúti ellenőrei június végén, július elején a Volt Fesztivál és a Balaton Sound helyszíneinek közvetlen közelében, valamint Budapest kiemelt közlekedési csomópontjainál (Keleti Pályaudvar, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Népliget) dolgoztak. A megvizsgált 227 taxi közül 16 esetében találtak hiányosságot, jellemzően a szolgáltatás nyújtásához szükséges engedélyek hiányát. A feltárt mulasztások miatt több esetben 200 ezer forinttól 800 ezer forintig tartó bírságot szabtak ki, kilenc jármű forgalmi engedélyét és hatósági jelzéseit a helyszínen bevonták.

Elütötte az ellenőrt

A közlekedési hatóság Balatonnál dolgozó egyik munkatársával történt meg, hogy az ellenőrzésre kiszemelt gépkocsi vezetője az ellenőr felszólításának nem tett eleget, autójával elsodorta őt, könnyebb sérülést okozva. A helyszínre kiérkező rendőrök a 26 éves budapesti férfit őrizetbe vették.

Lehúzás a reptéren

A közlekedési hatóság szakemberei május 11-e óta fokozott ellenőrzést végeznek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren. Az elmúlt közel két hónapban 617 járművet vizsgáltak meg, 40 esetben találtak hiányosságot, 26 jármű forgalmi engedélyét és hatósági jelzéseit vonták be. A reptér üzemeltetőjének hivatalos taxis partnere a tavalyi év azonos időszakához képest mintegy 9 százalékos növekedést tapasztalt a fuvarszámokban.

/privatbankar.hu/