A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Baktalórántházi Rendőrőrse önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával folytat eljárást H. B.-né 59 éves baktalórántházi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint a nő korábban tízezer forintot adott kölcsön egy 68 éves asszonynak, amit 2015. november 13-án kamatostól követelt vissza úgy, hogy a sértettet az utcán fenyegette és meglökte. A további bántalmazást az idős nő egyik hozzátartozója akadályozta meg, sérülés nem történt. A gyanúsítottat a rendőrök előállították az őrsre, kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság