_VN_a bereg szive_fekv_kk teremtorna namény lajkolas

Készül a szabadtéri jégpálya Vásárosnamény (1)

Vásárosnamény – Korábban beszámoltunk arról, hogy az év talán legjobban várt időszakában az ,,Advent Vásárosnaményban,, elnevezésű programsorozat keretein belül idén is, ahogy minden évben jégpályával igyekeznek még szebbé, még hangulatosabbá varázsolni. A Városháza mögötti játszótéren felállított korcsolyapálya ismét kitűnő szórakozást kínál majd minden generációnak. A jégpálya üzemeltetői korizással egybekötve szeretnének jó hangulatot és persze jó mozgást kínálni minden városlakónak, ezzel is hódolva ennek a nagyszerű téli sportnak. Számtalan megkeresés történt szerkesztőségünk irányába, hogy mikortól lehet igénybe venni  a jégpályát. Az Önkormányzat tájékoztatása szerint, a felmerülő technikai okok miatt, melynek elhárításán folyamatosan dolgoznak a szakemberek. A jégpálya üzemeltetéséhez szükséges áramprobléma elhárítását követően várhatóan január közepétől áll a városlakók rendelkezésére.


Minden vélemény számít!