Közzétette - Kategória - Megyei- és térségi programajánló, Nyíregyháza, Nyírség hírei, Regionális hírek, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye krónikája

Nyári turnéra indul a Szabolcsi Koncert Fúvós Zenekar


Nyári turnéra indul a Szabolcsi Koncert Fúvós Zenekar

Több külföldi fesztiválra és városba látogat el a Szabolcsi Koncert Fúvós Zenekar és Majorette csoport. A koncertek repertoárját július 1-jén hallhatta a nyíregyházi közönség, hamarosan pedig turnéra indul az együttes.

A Szabolcsi Koncert Fúvós Zenekar több fesztiválon vesz részt nyáron, a külföldi helyszíneken már visszatérő vendégként várják őket. A következő hetekben meg fognak fordulni például Olaszországban és Bulgáriában is, de augusztus 19-én már hazaérkeznek, hogy 20-án újra Nyíregyházán lépjenek fel.

A zenekarral együtt utazik a majorette csoport is, hiszen a zenei és a táncos produkciók együtt olyan élményt nyújthatnak, ami széles korosztályt tud szórakoztatni. Bakó Levente, Liszt-díjas trombitaművész és karmester azt mondta, a koncert nagy részét különböző opera és musical slágerek adják. Szerinte a fiatalokat is meg lehet a régi klasszikusokkal szólítani, ha azok feldolgozások, átiratok formájában jelennek meg.

 


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük