Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Mi lesz az érettségivel? Elhalasztják?


Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd


Tanárokat és oktatási szakembereket kérdeztünk arról, hogy az iskolák bezárása után szerintük mi lesz az érettségivel. Forrásaink arra számítanak, hogy május elején nem fogják megtartani az érettségiket. Ha minden jól megy, akár egy hónapot is csúszhat a vizsga, de addig is több kérdést kell tisztázni.

A koronavírus járvány miatt a magyar oktatás március 16. óta „digitális munkarend” szerint üzemel. A gyakorlatban a diákok és a tanárok nagy része még csak próbálgatja az online tanulás lehetőségeit. Mivel most még csak a járvány kezdeti szakaszánál tartunk, bőven elképzelhető, hogy június 15-ig már nem is nyitnak ki újra az iskolák.

Ez egyáltalán nem tekinthető túl pesszimista forgatókönyvnek. Bár Orbán Viktor március 13-én még nem tartotta jó ötletnek az iskolák bezárását, a kormányfő azóta több beszédében is azt mondta: a járvány kínai lefutását alapul véve a turizmusnak kampó, és jó, ha júliusban kezdhet el visszatérni az ország a normális kerékvágásba. 

Az iskolák bezárása leginkább azt a több mint 100 ezer érettségizőt sújtja, akiknek jelentős része egyetemre is szeretne menni. Ők épp a célegyenesben vannak, most kellene igazán belehúzniuk a tanulásba, végigérni a tananyagon, megkezdeni a tételek kidolgozását. Nekik nagyon rosszkor jött az online tanulásra való nehézkes áttérés (de ha ennek most kialakul a gyakorlata, abból még sokat profitálhatnak az utánuk következő nemzedékek, sőt a teljes magyar oktatás is.)  

AZ ÁLTALUNK MEGKÉRDEZETT OKTATÁSI SZAKEMBEREK ARRA SZÁMÍTANAK, HOGY AZ ÉRETTSÉGIKET MÁJUS 4-ÉN BIZTOSAN NEM FOGJÁK MEGTARTANI. A VIZSGÁKAT EL FOGJÁK HALASZTANI.

Egyedül az a kérdés, milyen időpontra. Több szakemberrel beszéltünk. Nézzük, miket kell mérlegelni, és mire lehet számítani.

  • Az idei érettségik szervezése még a koronavírus járvány nélkül is komoly szervezési kérdéseket vetett fel. Szinte az utolsó pillanatig úgy volt, hogy nyelvvizsga és emelt szintű érettségi kell az egyetemi felvételihez. Az emelt szintű  érettségiket csak erre kijelölt intézményekben lehet megtartani, idén viszont olyan sokan jelentkeztek ezekre a vizsgákra, hogy a szervezésnél eleve gondot okozott a felügyelő tanárok és a diákok beosztása.
  • Teljesen egyértelmű, hogy május elején még nem lehet több tízezer gyereket és tanárt összeterelni, hogy vizsgázzanak, mondta egy forrásunk. 
  • A május eleji vizsgák ellen szól, hogy ebben az időszakban a járvány kiterjedése miatt még diákok és tanárok is lehetnek karanténban vagy lábadozhatnak.
  • Nem tudni azt sem, hogyan tudnák megoldani májusban az érettségi feladatlapok kiszállítását, ha sok ember esik ki a fertőzés vagy lábadozás miatt a munkából. 
  • Az online vizsgázás technikai feltételei egyelőre nincsenek meg. Legalábbis annak feltételei biztosan nem, hogy a diákok otthonról vizsgázzanak, hiszen így nem garantálható a vizsga tisztasága.
  • Többen is úgy vélik, hogy legalább egy hónappal el fogják halasztani az érettségit, de az sem kizárt hogy a vizsgák június végére vagy július hónapra  csúsznak.
  • A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése emiatt akár augusztusra is eltolódhat. 
  • Mivel ma már egyre gyakoribb, hogy a magyar diákok külföldi egyetemekre is felvételiznek, a késés számukra különösen problémás lehet. Vannak olyan külföldi egyetemek, amelyekre a nyáron tartott központi tesztek eredménye alapján lehet bejutni. Nagyon rosszul érintené ezeket a diákokat, ha a hazai érettségi és a külföldi teszt ideje összecsúszna  – persze a koronavírus más európai országok oktatási rendszerében is zavart és halasztásokat okozhat.
 

Az kevéssé járható út, hogy egyáltalán ne legyen érettségi vizsga, vélik szakemberek. A központi érettségi vizsga lényege épp az, hogy egyetlen standardizált teszttel mérje össze minden diák tudását, és nagy részben ez alapján sorolja be őket az egyetemi helyekre. Azért csak részben, mert a megszerezhető 500 felvételi pontból 200 pontot lehet összegyűjtenia középiskolai teljesítmény és az érettségi eredménye alapján, 200-at a két tantárgy érettségijének eredményéből, 100 többletpontot pedig a nyelvvizsgáért.

Az érettségi pontokat két érettségi vizsgatárgy százalékos eredményéből számítják ki. (Ennek szintén nagy jelentősége van a külföldre jelentkezőknél, ugyanis a külföldi egyetemek többségénél is ezeket a százalékos eredményeket kérik és fogadják el). Hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog, a diák most is választhatja azt a lehetőséget, hogy az érettségi eredmények helyett a hozott pontjai duplázásával számítsák ki a felvételi pontszámát. 

Korábbi érettségi botrányok (1989, 2005) idején a diákok választhatták azt a lehetőséget, hogy a vizsga megismétlése helyett az év végi osztályzataikat fogadták el érettségi eredménynek. Csakhogy idén az is kérdés, hogy lesznek-e évvégi jegyek, illetve ha lesznek, azok mennyire reális teljesítményt mutatnak. Szóba jöhetne a félévi jegyek beszámítása is, csakhogy a félévi jegyek nem mindig kiérlelt teljesítmény tükröznek. Sok tanár ad ilyenkor a diákoknak figyelmeztető jelleggel „szedd össze magad” típusú jegyet. 

Egyik forrásunk egy teljesen extrém megoldást is felvetett. Ha nagyon elhúzódnak a járvány miatti korlátozások, és a nyáron sem lehet megtartani az érettségit, végső esetben előfordulhat, hogy minden jelentkező elkezdheti az egyetemet, és majd az első félévi vizsga helyettesíti az elmaradt felvételit.  

/index.hu/