Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Mester és tanítványa – Mandalafestő kiállítás nyílt a Bereg szívében, Vásárosnaményban


Mester és tanítványa - Mandalafestő kiállítás nyílt a Bereg szívében, Vásárosnaményban
Vásárosnamény – A Bereg szívében a széles kultúra számos területe képviseltette már magát az évek folyamán, de most hazánkban is egyre nagyobb teret hódító művészeti ág, a mandalafestészet és annak jeles képviselői látogattak el a városba. Boros Betty, mint mester és Rádiné Barta Margó, mint tanítvány kiállítás-megnyitójára került sor a Művelődési Ház kiállító termében. Az ünnepélyes keretek között megnyílt bemutatót Nagy Csilla, az intézmény művelődés szervezője nyitotta meg, aki köszöntőjében részletesen taglalta a két művész és maga a festészeti ág mibenlétét és hitvallásukat a mandalafestészet iránt. Szavait Boros Betty köszöntője követett, aki a tájegység és a régi emlékek illetve hagyományok őrzéséről és annak fontosságáról beszélt, melyet átadni a fiatalok számára a jelen legfontosabb feladata. Elmondta továbbá, hogy alkotásaiknak nincs hivatalos elnevezése, de a most kiállított művek több év munkáját tükrözik, melyeket tiszta forrásból készítenek, saját érzelmi világuk és képzelőerejük által. A mester után a tanítvány, Rádiné Barta Margó vette át a szót, aki mint kiderült vásárosnaményi kötődéssel bír és elhivatottsága az egészségmegőrzés terén hosszú évek során töretlen maradt. A kiállított festmények mellett az ottkiállított amulettekről és különböző rezgéssel bíró ékszerekről is ejtett néhány szót. Zárszóként pedig a folyadékkristályosítóról és annak szervezetre gyakorolt pozitív hatásáról beszélt. A megnyitó végén állófogadás várta a szép számban megjelent érdeklődőket.

[slideshow_deploy id=’124377′]

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1356266151129107/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük