Közzétette - Kategória - Beregi Krónikák, Perényi-tanya, Regionális hírek, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Megyei tanya- és falugondnok szakmai nap Vásárosnaményban


Megyei tanya- és falugondnok szakmai nap Vásárosnaményban

Vásárosnamény – A Bereg szíve, Vásárosnamény ismét nívós megyei eseménynek adott otthont, melynek ezúttal a város negyedik kerülete,  a Perényi-tanya adott otthont. A megyei szintű szakmai napon a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Falugondnok Egyesület által szervezett  program során a megyei tanya- és falugondnokain kívül számos érdeklődő is tiszteletét tette az eseményen. A Művelődési Ház nagytermében megrendezésre kerülő eseményen a város polgármestere, Filep Sándor köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kiemelte a városok külső peremein elhelyezkedő, csendes környezetben elhelyezkedő tanyák és falvak fontosságát, illetve az azt igazgató falu- és tanyagondnokok szerepét. Továbbá elmondta, hogy Vásárosnamény Város Önkormányzata is kellő figyelemmel viseltetik külterületei, így a rendezvénynek otthont adó Perényi-tanyának és lakosainak mindennapjaira, hiszen nem is oly régen számos fejlesztés által vált még élhetőbbé a közösség. Megnyitóját követően követően Kékesi József a Megyei Falugondnok Egyesület elnökének szavai követtek, aki a megye éves tevékenységéről és a jövőben elvégzendő feladatokra is kitért. A nap további részében Horváth Takács Bernadett az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztályának szociális szakreferense tartott közel egy órás előadást. Többek között kitért a falu és tanyagondnoki szolgálatokat érintő 2017-es jogszabályi változásairól, befogadásáról és az alap és tovább képzésekkel kapcsolatos változtatási irányokról. Szavait Koncz Edina, a Vásárosnaményi Humán Szolgáltató Központ intézményvezetőjének előadása követett. A vezető előadásában részletesen taglalta a helyi tanya gondnoki szolgálat működését, mely a millennium óta működik a városban illetve bővebben kitért a szolgálatokat érintő helyi sajátosságokra is. Továbbá kiemelkedően fontos dolognak tartotta megemlíteni, hogy összekapcsolta a házi segítségnyújtást a szolgálattal, mely hosszú évek óta jól kiegészíti egymást. Jövőbeni céljairól is szót ejtett, ahol célként tűzte ki a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Perényi-tanyán való kiterjesztését. Zárásként pedig kiemelte a jelenlegi Perényi-tanya falugondnokának, Kiss Andrásnak, illetve elődjének Kántor Jánosnak a tanyáért tett áldozatos munkáját. A rendezvényt ezt követően szabolcsi töltött káposztával színesített ebéd és a jelenlévők zárszava zárta.

[slideshow_deploy id=’124867′]


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük