Megyei sportelismerések Vásárosnaményban – Lizák Bence lett az év játékosa, és posztumusz elismerő díjat kapott Farkas Béla

AdventiProgramok_Vasarosnameny2018kicsi

Megyei sportelismerések Vásárosnaményban - Lizák Bence lett az év játékosa, és posztumusz elismerő díjat kapott Farkas Béla (1)

Fotó : Csutkai Csaba

Vásárosnamény –  Újabb neves megyei sportelismerésekkel gazdagodott a Bereg és annak szívének sportélete. Idén is ünnepélyes keretek között díjazta a Magyar Labdarúgó Szövetség Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága a 2017-es naptári év legeredményesebb megyei csapatait, játékosait, edzőit és a labdarúgásért dolgozókat. Az ünnepségen összesen nyolc kategóriában adták át a legjobbaknak a díjakat, Szalacsi Árpád Megyei Elnök, Baracsi Endre és Nagy Miklós elnökségi tagok valamint Kvaka Árpád Megyei Igazgató. Az ünnepségen a Bereg legnépszerűbb csapata, az Austria Juice-Vásárosnamény SE is érdekelt volt, hiszen az elmúlt év legjobb labdarúgója Lizák Bence lett. Emellett a tavaly elhunyt vásárosnaményi edző, Farkas Béla posztumusz díjban részesült, melyet özvegye vethetett át. Az egyesület elnöke, Filep Sándor képviselte magát a rendezvényen, melyről rövid interjúban kérdeztük őt.

Legjobb férfi labdarúgó: Lizák Bence (Vásárosnamény)
Legjobb utánpótlás labdarúgó: Ari Attila (Várda SE U17, majd Mándok VSE felnőtt)
Legjobb labdarúgó csapat: Sényő-Carnifex FC
Legjobb utánpótlás labdarúgó csapat: Vámosoroszi KSE U19
Legjobb felnőtt edző: Madalina György (Rakamaz, Ibrány)
Legjobb utánpótlás edző: Csonka Gábor (Arany Sárkány Focisuli NYírbátor)
SZSZB labdarúgásáért díj: Domokos János
Év aktívája – Kocsis Sándor díj: Németh Károly
Posztumusz Díj: Farkas Béla

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!