Megtartotta októberi ülését a nyíregyházi közgyűlés (3)

A képviselők döntöttek többek között állami ingatlanok átvételéről, az önkormányzat és a főiskola között kötendő együttműködési megállapodás jóváhagyásáról, valamint a közterületi térfigyelő rendszerről szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról is, melynek értelmében a Sóstón kiépített rendszert a jövőben a közterület-felügyelet ellenőrzi majd. A napirendek tárgyalása előtt „Nyíregyháza Város Tudományos Életéért” „Westsik Vilmos díjat” adott át dr. Kovács Ferenc polgármester dr. Jankáné professzor dr. habil Puskás Bernadettnek, a Nyíregyházi Főiskola Vizuális Kultúra Intézet egyetemi tanárának, aki – ahogyan a méltatásban is elhangzott – szakmai tevékenységével és kutatási eredményeivel hozzájárult Nyíregyháza tudományos életéhez és jó hírnevéhez. Együttműködési megállapodást kötött az Önkormányzat és a Nyíregyházi Főiskola. Az intézmény uniós forrásokhoz kapcsolható célkitűzései között szerepel a kutatás, technológia fejlesztése és az innováció erősítése, melynek megvalósítása közös érdeke az Önkormányzatnak is. Mint ismert, október elején bejelentették, a Főiskola alkalmas „az alkalmazott tudományegyetem” cím elnyerésére, melynek alapkövetelményei között szerepel a társadalmi szervezettel vagy cégekkel való szoros együttműködés is. Dr. Kiss Ferenc általános rektorhelyettes azt mondta, a megállapodás célja, hogy Nyíregyháza megadja a lehetőségeket, az intézmény pedig a tudást, ez együttvéve pedig minden főiskolán végzett hallgató érdekét szolgálja majd. Dr. Kovács Ferenc polgármester hozzátette, az oktatás a városnak kiemelkedő jelentőségű, és bízik benne, hogy ez a megállapodás a jövőben is működni fog. Erre pedig jó esély is van, hiszen az utóbbi hetekben több ilyet is aláírt már a város a felsőoktatási intézménnyel. Ilyen például a smart city projekt, aminek célja, hogy a főiskola olyan új képzéseket hozzon létre, amelyekkel képes támogatni a térség gyarapodását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!