Még több magyar nyugdíjat kaphatnak a Ukrajnából vagy Oroszországból érkezők

Advent Vásárosnaményban lajkolas
postás nyugdíj

Illusztráció

Az 1962 decemberében szignózott, majd 1963 júliusában hatályba lépett egyezmény a mai napig érvényes, habár a Szovjetunió 1991-ben megszűnt. A ma már több mint fél évszázados megállapodás értelmében Oroszország és Ukrajna állampolgárai (amennyiben hazájukban lemondanak nyugdíjukról, s egy lakcímkártya kiváltása után határainkon belül telepednek le) jogot formálhatnak a magyar ellátásra.

A magyar–szovjet szociálpolitikai egyezmény alapján tehát előfordulhat, hogy egy Ukrajnából vagy Oroszországból érkező, s hazánkban letelepedő nyugdíjas úgy kap magyar ellátást, hogy előtte egyetlen forintot sem fizetett be a magyar nyugdíjkasszába.

A Kelet Magyarország megkereste az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) sajtóosztályát:

Szőke Lovas Zsuzsa elmondta: az 1963. évi 16. számú törvényerejű rendelet hirdette ki a Szovjetunióval kötött szociálpolitikai egyezményt, amely jelenleg is hatályos.

– A kétoldalú tárgyalások érdemi folytatását ellehetetleníti a folyamatosan változó és bizonytalan ukrán belpolitikai helyzet, amelynek következtében az ukrán fél az egyeztetéseket rendre lemondja, elnapolja – tájékoztatta lapunkat az ONYF sajtótitkára, majd hozzátette: egy áttelepülő ukrán állampolgárnak az Ukrajnában megállapított nyugdíjáról le kell mondania, s Magyarországon a hazai jogszabályok alapján kell részére nyugdíjat megállapítani, amelyet a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság folyósít neki a továbbiakban.

Az ONYF munkatársától megtudtuk: az 1963. júliusában hatályba lépett megállapodással kapcsolatos nyugdíjkiadások a hazai Nyugdíjbiztosítási Alapot terheli.

dec

Közel tízezer fő részére

– Magyarországon 2015 decemberében a magyar–szovjet szociálpolitikai egyezmény alapján 9288
fő részére folyósítunk ellátást, melyből 7873 fő nyugdíja öregségi – tájékoztatta lapunkat az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság sajtótitkára.

AZ ONYF hivatalos honlapja szerint a megállapított nyug­ellátás kizárólag azon időtartamra illeti meg a kérelmezőt, ameddig életvitelszerűen Magyarországon tartózkodik. Az életvitelszerű magyarországi tartózkodást az ellátást megállapító vagy folyósító szerv az eljárás során bármikor ellenőrizheti. A jogalap nélkül kifizetett nyugdíj adók módjára behajtható tartozásnak minősül.

Nincs kivel újratárgyalni?

Egy kárpátaljai újságíró érdeklődésünkre elmondta: Ukrajnában a nyugdíjasok nagy átlaga a minimálbérhez közeli ellátást kap, ami átszámítva körülbelül 12 ezer forint.

– Ha az alsó és felső határ közti középarányos öregségi nyugdíjat vesszük, az sem haladja meg a 20 ezer forintot – fogalmazott lapunknak a kárpátaljai viszonyokat jól ismerő Palkó István, majd hozzátette: a kétoldalú szociálpolitikai egyezménnyel szerintem az a gond, hogy nincs kivel újratárgyalnia Magyarországnak, mivel a Szovjetunió szétesett, hivatalos jogutódja pedig Oroszország, ami Ukrajnára nem jelent kötelezettséget.

– A tárgyalásokra akkor látnék nagyobb esélyt, ha esetleg Ukrajna uniós tagállam lesz – mondta Palkó István, aki arról is beszélt, hogy szerinte azok a kárpátaljai nyugdíjasok, akik igénybe veszik a magyarországi nyugdíjrendszer szolgáltatásait, nem követnek el semmilyen bűncselekményt, sem törvénysértést, mint ahogy a sajtóban igyekeznek beállítani a jelenséget.

– Csupán élnek a törvények által adott lehetőségekkel, mint ahogy Magyarországon mások is élnek sokan olyan kedvezménnyel és támogatással, ami a józan ész szerint igazából nem járna – tette hozzá a kárpátaljai újságíró, Palkó István.

Adatok, számok

Az emberi erőforrás tárca nemrégiben közölt adataiból kiderül, hogy 2015-ben megugrottak az áttelepülő “nyugdíjasok” igénybejelentései: tavaly 2283 főt regisztráltak a 2014-es 1579 fő után. A tendencia emelkedő, 2010-ben még évi 981 fő jelentkezett be a magyar nyugdíjra. A kiadások ennek megfelelően évi 10 százalékkal vagy épp afeletti ütemben nőnek, a tavaly decemberi havi kiadások meghaladták az 1,1 milliárd forintot.

Magyarországon 25 ezer forint a legkisebb nyugdíj, de még ez is duplája az ukrán minimál kifizetésnek. Hazánkban 75 ezer forint az öregségi átlag illetmény, míg (a nyíregyházi ukrán konzulátus tájékoztatása szerint) Ukrajnában ez az összeg 2070 hrivnya volt 2015-ben, ami kevéssel haladja meg a 21 ezer forintot.

Életvitelszerűen kell nálunk tartózkodni

A téma Ukrajnában is terítéken van, melyet alátámaszt a karpathir.com egyik tudósítása is. A cikk szerint Kardos Sándor, az Ukrán Állami Nyugdíjalap Beregszászi Kirendeltségének igazgatója egy sajtótájékoztatón elmondta: ahhoz, hogy valaki a Magyarországon kapjon nyugdíjat, életvitelszerűen ott kell tartózkodnia. Azaz állandó magyarországi lakcímet kell létesítenie, az ukrajnai lakcímét pedig fel kell számolnia. Továbbá le kell mondania az ukrán ellátmányáról.

Minden vélemény számít!