Közzétette - Kategória - Bereg, Szatmár és Rétköz térségi krónikái, Vezér cikkek

Még mindig gondot okoz a belvíz a földeken


belvízvédelmi készültség

Hiába jött meg a nyárias meleg, még mindig gondot okoz a belvíz a földeken. Főleg az Alföldön, ahol sokfelé még mindig másodfokú a készültség. A mélyebben fekvő földeken a mezőgazdasági munkát is akadályozza a víz, pedig haladni kellene például a tavaszi vetéssel – hangzott el az M1 híradójában. Fél lábszárig ér a víz az egyik nádudvari földön. Amerre csak ellátni, mindenütt víz borítja a lucernát. A tervek szerint napraforgót vetettek volna ide, de erre már nem lesz lehetőség, ugyanis májusig szinte biztos, hogy nem szárad ki a több mint 40 hektáros terület. Munkagépekkel így meg sem próbálnak rámenni a földre.

Az egyik karcagi gazda 300 hektáron búzát, zabot és rozst termeszt. Most a terület több mint negyedét nem fogja tudni bevetni a belvíz miatt. Kárát több 10 millió forintra becsüli.

Jász- Nagykun-Szolnok megyében a gazdák fele hasonlóan járt. Közel 15.000 hektár termőterület van még most is víz alatt. Ennek fele őszi vetés, másik fele pedig bevetésre váró szántóterület. A kár akkora, hogy a földtulajdonosok akár a jövedelmük 60 százalékát is elveszíthetik.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük