Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák, Gazdaság, Közélet

Mától olcsóbb a baromfiús, a tej és a tojás is


bolt-6
Azt már tudni lehetett, hogy a baromfihús, a tojás és a tej áfáját is csökkenti mától a kormány. Azt ugyanakkor nem tudhattuk, az áruházláncok, a boltok hogyan változtatják a fogyasztói árakat az új év első napjától. Most már az is kiderült, mennyivel vásárolhatunk olcsóbban. Íme a jó hír.a 27 százalékos áfát 5 százalékra csökkentik 2017. január 1-jétől. A 22 százalékpontos áfacsökkentés ugyanakkor a fogyasztói árakban 17 százalékos mérséklésnek felel meg. Az áruházláncok különböző mértékben csökkentik az áraikat az új év első napjától.Az Aldi 22 százalékkal csökkenti a tojás és a csirkehús bruttó árát is, vagyis a 2016-oshoz képest több mint ötödével kínálja olcsóbban a kizárólag magyar termelőktől beszerzett termékeket.

A Lidl a javasoltnál szintén jóval olcsóbban kínálja a tojást és a baromfihúst üzleteiben. Fogyasztói árait legalább 22 százalékkal, de egyes baromfitermékeket 25 százalékkal alacsonyabban áraznak január 1-jétől. A Lidlnél úgy vélik, az olcsóbb baromfihúst sokkal többen keresik majd.

A CBA és a Príma hálózat sem fukarkodik vásárolóival, náluk is 22 százalékkal olcsóbban kapható jövőre a baromfihús, a tojás és a tej. Az áruházlánc arra számít, hogy a termékek forgalma pontosan olyan mértékben nő majd, mint azt korábban az olcsóbb sertéshús esetében tapasztalták.

Az Auchannál 190 terméket kínálnak 22 százalékkal olcsóbban a vásárlók. A baromfihús és a tojás mellett a tej áfájának csökkenését is érvényesítik az árakban. A fűszerezett, pácolt vagy panírozott baromfitermékek árait ugyanakkor nem változtatják. Ugyanez érvényes az ESL és az UHT tejre, a sűrített és cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával készült tejtermékekre is.

MTI


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük