Ez az a nap ebben az évben, amikortól a nők Európában ingyen dolgoznak, miközben a férfiak december 31-ig megkapják fizetésüket munkájukért – ezzel a kijelentéssel hívja fel a figyelmet az Európai Bizottság a nemek közötti, fizetésekben mutatkozó különbségekre.
Magyarországon az átlagos órabéreket tekintve az uniós átlagnál rosszabb a helyzet, viszont az éves átlagkeresetben már jobbnak tűnik a helyzet.
A nők órabére 16 százalékkal alacsonyabbA nők átlagos órabére Európában 16,3 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiaké, azaz a nők gyakorlatilag 59 napot ingyen dolgoznak minden évben – vagyis idén november 2-tól egy fillért sem kapnak munkájuk után – hívja fel a figyelmet az Európai Bizottság közleménye.
Az összkeresetben, azaz a nők és férfiak éves átlagkeresete között jelentkező szakadék viszont ennél jóval magasabb, 41,1 százalék.
A férfiak és nők közötti egyenlőség az Európai Unió egyik alapértéke, de november 2-a arra emlékeztet, hogy mégsem tartozik az EU alapvető realitásai közé – hívja fel a figyelmet Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, Mariane Thyssen, foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős biztosa és Vera Jourová, igazságügyi, fogyasztóvédelmi és nemek közötti egyenlőségért felelős biztosa közös közleményében.
Magyarországon a nemek közötti bérszakadék átlagos órabérben 18,4 százalék szemben az uniós 16,3 százalékkal.Az összkeresetben jelentkező különbség, azaz a férfiak és a nők éves átlagkeresete közötti szakadék még Magyarországon is durvább, 32,7 százalékot tesz ki, igaz ez kisebb különbséget jelent, mint az EU-s 41,1 százalék – írja a napi.hu.