Almaszüret Napkoron

Eredménytelenül zárult a léalma drasztikusan alacsony felvásárlási áráról az Austria Juice képviselőivel folytatott keddi tárgyalás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz).
Közleményük szerint a gazdák továbbra is egyöntetűen visszautasítják az önköltségi ár felét sem tartalmazó, 13 forintos feldolgozói ajánlatot, amely a szervezet szerint az üzemek árainak teljes összhangja miatt felveti a kartellgyanú lehetőségét is. A gazdák követelése 25 forint, ami gyakorlatilag az önköltségi ár – mondta Cseh Tibor András, a Magosz szakmai titkára az MTI-nek.A szervezet közölte: a megyei gazdakör a tárgyalás mellett kész a határozottabb érdekérvényesítési eszközök alkalmazására is. Az eddigi anarcsi demonstráció mellett napokon belül megkezdődik a termelők tiltakozása a feldolgozó vásárosnaményi telephelye mellett is, amennyiben addig nem születik megegyezés.

Hangsúlyozták: a Magosz továbbra is minden jogszerű intézkedést megtesz a piaci feszültség rendezése és a gazdák méltánytalan helyzetének megszüntetése érdekében.

Az Agrárminisztérium (AM) keddi közleményében kifejtette: az idei alacsony kínai almatermés mellett az almasűrítmény világpiaci ára közepes szinten, tonnánként ezer euró körül alakul. A minisztérium álláspontja szerint ez az árszint lehetővé teszi a 2014. évi 17,20 forint kilogrammonkénti átlagárat jelentősen meghaladó átvételi árak alkalmazása mellett is a legyártott almasűrítmény világpiaci árakon történő értékesítését.

A FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint az Ékasz (Alma Terméktanács) szerint is megalázóan alacsony a léalma induló ára. Hétfői közleményükben azt írták: érthetetlen, a piaci viszonyokkal nem magyarázható a 13 forintos induló ár.

Magyarországon az idei almatermés 720 ezer tonna körül várható, ami meghaladja a korábbi években tapasztalt termésmennyiséget, azonban jelentősen elmarad a 2014. évi 920 ezer tonnás rekordterméstől.

MTI

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!