Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák, Közélet

Magyarországon is eltörölhetik végleg az óraátállítást


oraatallitas

A német közszolgálati televízióban jelentette be Jean-Claude Juncker, hogy eltörlik az EU-ban az óraátállítást. A sajtóinformációk reggel ellentmondásosak voltak azzal kapcsolatban, hogy a nyári vagy a téli időszámításra állunk át, korábban mi is azt írtuk, hogy a télire, de ez később már egyáltalán nem tűnt biztosnak. A legfrissebb információk szerint minden tagállam maga döntheti majd el, hogy a jelenlegi téli vagy nyári időt választja.

Augusztusban zajlott le az az EU-s konzultáció, melynek eredményeképpen az unióban várhatóan a mai napon eltörlik az óraátállítást. Ez a konzultáción résztvevő 4,6 millió európai állampolgár 84 százalékának akarata. Korábban mi is azt írtuk, az Euractiv cikkére hivatkozva, hogy a téli időszámításra térünk át, de azóta ellentmondásos információk jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy a nyári vagy a téli időszámítás lesz a befutó. Az Index tudósítása szerint Jean-Claude Juncker azt mondta a német köztévének, hogy az

emberek akaratának megfelelően meg kell szüntetni az évenként kétszeri óraátállítást, és át kell térni az állandó nyári időszámításra.

Erről ma fog szavazni az Európai Bizottság, amellyel kapcsolatban Juncker elmondta, hogy

az a meggyőződése, hogy az Európai Unióban megszűnik a téli és a nyári időszámítás kettőssége.

Ha a Bizottságon átmegy a kérdés, akkor még azt jóvá kell hagynia az Európai Parlamentnek (mivel ők kezdeményezték, hogy a Bizottság foglalkozzon a kérdéssel, ez valószínűleg nem lesz probléma), majd a tagállamoknak kell lépéseket tenni az ügyben.

Portfolio cikke szerint minden tagállam magának dötheti majd el, hogy a nyári vagy a téli időt választja-e kvázi időzonájául.

Az azzal kapcsolatos kavarodást, hogy a téli vagy a nyári időszámításra állunk át, az okozhatja, hogy a rendszer neve kvázi az, hogy nyári időszámítás, ezért ha azt eltörölnék, akkor valóban maradna a téli időszámítás. Logikus lenne persze az eltörlés után az egész EU-t előreállítani egy órával (tehát visszaállni a nyári időszámításra), erről azonban nincsenek még hivatalos információk.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük