Közzétette - Kategória - Bereg, Beregi Krónikák, Beregi Sport krónikák, Regionális hírek, Rendezvények, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Magabiztos győzelemmel folytatta szereplését a vásárosnaményi bajnok csapat


Vásárosnamény SE - Csenger felkészülési mérkőzés (1)[srizonfbalbum id=267]

Vásárosnamény – Megkezdte Vásárosnamény a felkészülési mérkőzéseit, ahol a szintén a megyei első osztályban szereplő Fehérgyamati S.C csapata (5-5) után, Csenger együttesét látták vendégül a Kraszna partján. Az első játékrészben dinamikus, pontos játék volt jellemző a beregi alakulat részéről, melynek köszönhetően megszerezték a vezetést Mándi László találatával. A taktikusan és jól futbalozó naményiak a középpályára illetve a támadó játékra helyezték a hangsúlyt, ahol jól járatták a labdát, uralták a középpályát. Remek középpályás és támadó játékunknak köszönhetően Mándi második góljával, immár két gólos vezetés tudatában vonulhattak az öltözőbe a csapatok. A második félidőben lüktetőbb és nyílt siakos játék folyt, ahol a csapatok sorra dolgozták ki helyzeteiket több-kevesebb sikerrel. A küzdelmes második félidő végén összesítésében így kilenc gól született, mellyel méltóan folytatta felkészülését Vásárosnamény labdarúgó csapata.

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1073513756071016/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]

Vásárosnamény SE  – Csenger 7 – 2 ( 2 – 0 )

[slideshow_deploy id=’108441′]

Fotók : Pál Karolina


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük