Közzétette - Kategória - Bereg, Szatmár és Rétköz térségi krónikái, Beregi Krónikák, Pusztadobos, Regionális hírek, Rendezvények, Vezér cikkek

“Legyen jobb a gyermekeknek!” – Nemzeti stratégia értékelő ülés Pusztadoboson


Nemzeti stratégia értékelő ülés Pusztadoboson
Pusztadobos – Az eddigi 3 milliárd forint helyett jövőre 4,5 milliárd forintot fordít a kormány a hátrányos helyzetű gyerekek tavaszi, nyári, őszi és téli tanszünetekben történő étkeztetésére – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pusztadoboson.

Czibere Károly a “Legyen jobb a gyermekeknek!” nemzeti stratégia értékelő bizottsági ülése előtt megtartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, egyetlen gyermek sem maradhat ki ebből a lehetőségből, ezért a kormány azt javasolja majd a parlamentnek, hogy 2016. január 1-jétől az ilyen gyerekek étkeztetése az önkormányzatok kötelező feladatává váljon.

Ebből az összegből, a központi költségvetés terhére, száz százalékban finanszírozható lesz a helyhatóságok ezzel kapcsolatos összes kiadása – tette hozzá az államtitkár.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években erre a célra a nyári gyermekétkeztetési program állt rendelkezésére, amelyből egy meghatározott keretet használhattak fel az önkormányzatok. A pályázati úton elérhető forrást az a helyhatóság kaphatta meg, amely vállalta a hátrányos helyzetű gyermekek étkeztetését, sok függött azonban attól, hogy a kiírásról az adott helyhatóság egyáltalán tudomást szerzett-e és hajlandó volt-e pályázni.

A gyerekek ügyét nem lehet kitenni az önkormányzatok lehetőségeinek – hangsúlyozta Czibere Károly. Elmondta, a jogszabály elfogadása esetén jövőre az önkormányzatok a nyári időszak mellett a tavaszi, az őszi és a téli tanszünetekben is kötelesek biztosítani az étkeztetést. Ahol lehetséges, ott az óvodák és az iskolák kinyitják a konyháikat és az étkezdéiket, ahol ezt nem lehet megoldani, ott pedig kiszállítással juttatják el a gyerekekhez az ételt.

“Ha ez a lépés is megtörténik, akkor a tanulmányi időszakban és a szünidőkben teljes lefedettséget tudunk biztosítani a hátrányos helyzetű családok és az ezekben nevelkedő gyermekek számára” – fogalmazott az államtitkár.

A kormány számára rendkívül fontos, társadalompolitikai prioritás a hátrányos helyzetű gyerek segítése, ebben fontos szerep jut a pénzbeli ellátásoknak és a szolgáltatásoknak, illetve az alapvető javak biztosításának – közölte Czibere Károly. Összehasonlításul hozzátette, míg 2010-ben 28-29 milliárd forintot költöttek, addig 2016-ban már 71,7 milliárd forintot fordítanak a gyermekétkeztetésre a költségvetésből.

– MTI –

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük