Vásárosnamény – A Bereg szívének városvezetése számos családbarát fejlesztést valósított már meg, kiemelten figyelve a városban felnövekvő generációra, valamint az őket nevelő szülékre. Az elmúlt évek során városszerte számos játszótér, park és program fémjelezte ezen intézkedések sorát. A lendültben lévő városban most, a vitkai városrészben került sor közösségi tér kialakítására, valamint a központi városrészben sószóba kialakítására. A családbarát fejlesztésekről Filep Sándort, a BEREGTÖT elnökét kérdeztük.
Induljunk ki egy olyan olyan projektből, ami már megérett az átadásra, ez pedig az EFOP-2.1.2-16 – ,,Építsünk együtt a biztos alapokra – legyen minden családnak egyenlő esélye a Vásárosnaményi Járásban projekt infrastrukturális háttere” elnevezésű pályázat. Ez egy BEREGTÖT-ös pályázatunk, amely megvalósítása 2018. április 3-án kezdődött, tervezett fizikai befejezése pedig 2020 augusztus 31 volt. A szinergikusan kapcsolódó EFOP-1.4.2-16 2016-os projekthez megvalósultak olyan tevékenységek, amelyeket most tovább tudtunk most vinni infrastrukturális fejlesztésekkel. Konkrétan ebben a 2.2-ben közösségi szolgáltató tér kialakít ásásra került sor Vitkában, míg sószoba került kialakításra a Beregi Mesevarázs Birodalom Bölcsődében
– mondta BEREGTÖT elnöke.
Nagyon fontosnak tartom azt, hogy amikor az Önkormányzat ingatlanhoz jut, azt próbálja meg mimnél hasznosabban befektetni. Épp ezért kooperáltunk a kistérséggel, így ennek tükrében sikerült megvalósítani a közösségi teret Vitkában. Ez egy impozáns épület lesz, erősítve a vitkai városrész szerepét és fokozva annak jelenlétét a közösségi munkában. Ez a közösségi tér lehetőséget nyújt, a jó értelemben vett civil szerveződéseknek, nyugdíjas kluboknak, sportegyesületeknek. Esetlegesen azoknak a fiataloknak, időseknek a közösségi munkájában, akik úgy gondolják, hogy egy közösség fejlesztéshez nagyon komolya szerepe lehet egy filagória, egy közösségi tér, egy alkotó hely átalakítása. Ezért hoztuk ezt létre Vitkában! A sószobát nem is kell magyaráznunk, hiszen tudjuk, hogy a gyermekeknél az egészséges életmódra való nevelés, az ahhoz való szoktatás egyik színtéré lehet a bölcsődében a sószoba.
– folytatta gondolatait Filep Sándor.
A szolgáltató tér biztosítja a település lakóinak a találkozási lehetőségét. Helyt adhat tehát, ahogy mondottam kisebb közösségek rendszeres programjainak megvalósításához. Különböző szolgáltatásokra a munkatársaink bevonásával, itt helyben lehetővé teszünk majd a szociális- és gyermekjóléti, valamint a védőnői-, munkaügyi ellátásokat is. A közösségi tér elsődleges célcsoportja a gyerekes családok, hiszen őket figyelemmel kezeli a város, már hosszú-hosszú évek óta. A szolgáltatások között a helyi adottságoknak és szükségleteknek megfelelő játszóház, gyerekklubok, játszóudvar programok, közösségi építő és -fejlesztő pályaorientációs foglalkozások lesznek majd a jellemzőek. Természetesen a vitkai óvodásokat is várjuk majd ide, valamint gyermekeinket az iskolán kívüli programok kapcsán. Ez a közösségi szolgáltató tér szolgáltatja majd a helyi- és az egyéb adományok fogadását is. A Beregi Mesevarázs Birodalom Bölcsődére visszatérve, egy 2,5x 2,7 méteres, meglévő helyiségben került sor a sószoba kialakítására. A 25 négyzetméteres sófelülettel, sóhomokkal tettük ezt még gazdagabbá, mely alkalmas egyszerre két-három fő egyidejű, kényelmes betartózkodására. Természetesen itt is figyelünk a kialakult helyzetre, ügyelünk a távolság tartásra.
Én azt kívánom, hogy mindkét helyiséget használják azok, akik számára ezt létrehoztuk. Szeretettel, örömmel, úgy mint ezt a kis közösségnél, a Beregtöt-nél kitalálták, megpályázták és megvalósították. Kisvárosunk folyamatosan gyarapszik, gazdagodik. Azon vagyunk, hogy ez a folyamat ne tudjon megállni, ne szűnjön meg soha
- zárta gondolatait Filep Sándor.