Közzétette - Kategória - Bereg, Szatmár és Rétköz térségi krónikái, Regionális hírek, Szatmár hírei, Vezér cikkek

Közösségben meglelt erő – Fókuszban Bereg és Szatmár múltja, jelene és jövője Fehérgyarmaton


Közösségben meglelt erő – Fókuszban Bereg és Szatmár múltja, jelene és jövője Fehérgyarmaton (1)

Fehérgyarmat – “Nekünk Magyarország az első” – “Álljunk ki Magyarországért” – ez a két legfontosabb üzenet fogadta a FIDESZ-KDNP politikai fórumára érkezőket Fehérgyarmaton. A Művelődési Ház nagytermében megrendezésre kerülő eseményen Magyarország mellett, Bereg és Szatmár múltja, jelene és jövője is terítékre került.Közösségben meglelt erő – Fókuszban Bereg és Szatmár múltja, jelene és jövője Fehérgyarmaton (2)

A szép számban megjelenteket a város polgármestere, Péter Csaba köszöntötte, aki a jelenlévő közjogi méltóságok bemutatását követően, a számok tükrében mutatta be a várost és a térséget érintő fejlesztéseket.

Közösségben meglelt erő – Fókuszban Bereg és Szatmár múltja, jelene és jövője Fehérgyarmaton (3)

Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere beszédében kitért az elmúlt nyolc év, a térség egészét szervesen érintő fejlesztésekre, Majd kijelentette, hogy nemcsak az a feladatunk, hogy a szavazólapokon két darab X-et elhelyezzünk a megfelelő helyre.Ez a választás sokkal többről szól, mint a következő négy évről, hiszen a vasárnapi napon több évtizedről dönthetünk.

Közösségben meglelt erő – Fókuszban Bereg és Szatmár múltja, jelene és jövője Fehérgyarmaton (4)

A beregi polgármester szavait követően Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke vette át a szót, aki történelmi jelentőségű napnak nevezte a hétvégi választást. A továbbiakban Magyarország Kormányának családtámogatási-, gazdasági politikájáról is hosszasan beszélt.

Közösségben meglelt erő – Fókuszban Bereg és Szatmár múltja, jelene és jövője Fehérgyarmaton (5)

Beszédében felhívta a figyelmet, hogy a tét az, hogy Magyarország megmaradhat-e magyar országnak, majd példákon át ecsetelte a tömeges illegális migrációt kísérő veszélyeket. Továbbá elmondta, hogy a népességpolitikában nem mindegy, hogy betelepítéssel akarják megváltoztatni a népességet, vagy egy okos családpolitikával kívánják megállítani a népességfogyást. Elhangzott továbbá, hogy Az elmúlt nyolc év kormányzati stabilitása tudományosan és gazdaságilag is kimutatható versenyelőnyt jelentett Magyarországnak, míg a velük szemben álló politikai erőktől nem várható hasonló, ugyanis maguk sem állítják, hogy képesek lennének kormányzati együttműködést kötni. Végezetül megköszönte azon áldozatos munkát, mellyel számtalan ember segítette munkáját és kampányát.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük