Közzétette - Kategória - Beregi Krónikák, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

”Közös munka, közös siker” – Sajtótájékoztató a Megyeházán az ipari alma felvásárlási áráról


”Közös munka, közös siker” - Sajtótájékoztató a Megyeházán az ipari alma felvásárlási áráról

A gazdák, az agrárkamara képviselői, valamint a megye politikusai tartottak sajtótájékoztatót, miután közel három hét tiltakozás után sikerült megegyezni a külföldi tulajdonú felvásárló cégekkel az ipari alma áráról.
Bakti János, a tiltakozások főszervezője örömmel jelentette be, hogy a felvásárlók által kínált 13 Ft-os ár helyett 20 Ft-ot sikerült kialkudni, mely a minimális felvásárlási ár a szezon végéig. Köszönetet mondott a vásárosnaményi, anarcsi és nyírmadai demonstráció részvevőinek. Örömét fejezte ki, hogy a kormány, a megyei politikusok, és az Agrárkamara a kezdetektől felkarolták az ügyet és folyamatosan figyelemmel kísérték a tárgyalásokat. Hangsúlyozta, hogy ez az eredmény egy közös összefogás eredménye, s hogy a jövőben is meg kell őrizni a gazdák egységét.
Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő, aki oroszlánrészt vállalt a gazdák céljának elérésében, elmondta, hogy a másik oldal kemény tárgyalófélnek bizonyult. Segítette a küzdelemben, hogy élvezte a többi képviselő támogatását, valamint megköszönte Román István kormánymegbízottnak, hogy támogatása s egyetértése jeleként felszólalt a gazdák előtt a demonstráción. Képviselő Úr is hangsúlyozta, hogy az összefogás ereje segített a végeredmény elérésében.
Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő beszéde elején elmondta, hogy a megye a tüntetők mellé állt. A demonstráció üzenete, hogy a gazdák termelni akarnak, a vidék pedig élni akar.
Simon Miklós országgyűlési képviselő úr gratulált a gazdáknak a demonstráció eredményességéhez, majd felhívta a figyelmet, hogy az élelmiszeriparban meg kell szüntetni a kiszolgáltatott helyzetet.
Rácz Imre, a Nemzeti Agrárkamara megyei elnöke Dr. Nagy István agrárminiszternek mondott köszönetet, amiért napi kapcsolatban volt a gazdákkal, akiknek komoly erőt adott a kormány támogatása. Hangsúlyozta, hogy nem pénzt kértek a kormánytól, csak támogatást, amit maradéktalanul meg is kaptak.
Román István kormánymegbízott szintén méltatta az összefogást és a kitartást, ami az elmúlt közel három hétben jellemezte a tiltakozókat. Kiemelte, hogy a vidékfejlesztési támogatás kb. 15 %-a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hasznosul, a megyei 17 ezer hektáros almaültetvények pedig 4 ezer gazdálkodónak és számos idénymunkásnak biztosítanak kereseti lehetőséget, így az almaügy hozzávetőlegesen tízezer család életére volt hatással.
Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke a sajtótájékoztatót Dr. Nagy István agrárminiszter rövid üzenetével zárta:”Közös munka, közös siker”.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük