Közel két hónapon át tartó országos akciót indít a rendőrség

latni es latszatni

Az őszi, téli hónapokban közlekedőknek, legyenek azok akár gyalogosok, akár járművezetők, a kedvezőtlen időjáráson kívül a látási, láthatósági viszonyok megváltozására is fel kell készülniük. A hajnali és késő délutáni órákban gyalogosan és kerékpárral közlekedőknek a saját testi épségük, biztonságuk érdekében fontos, hogy láthatóak legyenek az utakon. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága minden évben igyekszik segíteni a járművezetők őszi-téli átállását egy rendhagyó akció szervezésével. A rendezvénnyel a Nyír Plaza bevásárlóközpont parkolójában találkozhatnak az érdeklődők október 20-án, szombaton. A kampányban részt vevő gépjárművezetők térítésmentesen vizsgáltathatják át autójuk világítóberendezéseit, gumiabroncsait és ellenőriztethetik látásukat. Ehhez kapcsolódóan az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság október 17-én, sajtótájékoztató keretein belül nyitotta meg a közel két hónapon át tartó (október 17. – december 7.) országos akciót. A Látni és látszani elnevezésű közlekedésbiztonsági kampány 2012 óta hívja fel a figyelmet a látás és láthatóság kiemelt fontosságára a baleset-megelőzésben. A kampányhoz tartozó, folyamatosan frissülő információk az esemény hivatalos weboldalán, a latnieslatszani.hu oldalon, valamint a Facebook-oldalon megtalálhatók.

 

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!