Közel félmilliárd forintból fejlődik az energetikai infrastruktúra Vásárosnaményban

Vásárosnamény – Közel félmilliárd forintból fejlődik a Bereg szívének energetikai infrastruktúrája, a város tulajdonában és fenntartásában lévő öt kiemelt intézményben – közölte szerkesztőségünkkel Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere.

A város első embere szerkesztőségünknek elmondta továbbá, hogy a TOP-3.2.2-15 projekt keretein belül az ,,Önkormányzatok által vezérelt, a helyi adottságokhoz illeszkedő, megújuló energiaforrások kiaknázására irányuló energiaellátás megvalósítása, komplex fejlesztési programok,, keretében 413.601.020 forintból a város tulajdonában lévő hat intézmény is korszerűsítésre kerül majd.

A város számára megítélt összegből komplex energetikai korszerűsítésre kerül sor a Szilva Fürdőben, a Balázs József Városi Könyvtárban, a Hétszínvirág Óvodában, a Művelődési Házban és az Idősek Otthonában. is, ahol minden épület kap majd napelemes rendszert,  jelentős költségeket spórolva ezzel. A munkálatok a fent említett épületeken jelenleg is zajlanak, így záros határidőn belül, a mai kornak megfelelő, korszerű energiarendszerrel büszkélkedhet a város több neves intézménye is.

Napelemes rendszer kiépítése a vásárosnaményi Idősek Otthona épületén

Napelemes rendszer kiépítése a vásárosnaményi Művelődési Ház épületén

Napelemes rendszer kiépítése a vásárosnaményi Hétszínvirág Óvoda épületén

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!