Közzétette - Kategória - Internet, Számítástechnika, Tech hírek: PC - Mobil tippek-trükkök érdekességek

Közel 10 000 Microsoft-fiókot akartak feltörni a hackerek, az öné is köztük lehet


hacker 1A Microsoft szerint több ország államilag támogatott hackercsoportjai próbáltak hozzáférni a felhasználói fiókokhoz.

Közel 10 ezer felhasználónak küldött értesítést nemrég a Microsoft arról, hogy olyan hackerek támadhatták meg a felhasználói fiókjukat az elmúlt évben, amelyek egy állami vezetést tudhatnak maguk mögött. A redmondi cég szerint az esetek 84 százalékában céges ügyfelek kerültek a középpontba, de a maradék 16 százalékban a hétköznapi felhasználók adataira pályáztak. Mindez azt jelenti, hogy közel 1600 Microsoft-fiók kerülhetett veszélybe.

A cég szerint a támadások többségét, iráni, észak-koreai és oroszországi hackerek végezték el. Irán esetében a Holmium és a Mercury, Észak-Koreából a Thallium, míg Oroszországból a Yttrium és a Strontium elnevezésű hackercsoportok támadtak – számolt be róla a The Verge. (Az elnevezéseket a Microsoft adta nekik.)

A szakemberek a Strontium mögött az oroszországi Fancy Beart sejtik, akik korábban az EP-választást is meg akarták zavarni, illetve a magyar választási rendszert is tőlük kellett megvédeni. De a legnagyobb támadást 2018-ban hajtották végre, amikor elszabadították a NotPetya nevű zsarolóvírust.

A Microsoft a támadásokkal igyekszik meggyőzni a döntéshozókat, hogy integrálják a cég által fejlesztett ElectionGuard nevű rendszert a választási rendszerbe. A szoftver a választások tisztaságát hivatott megőrizni.

/hvg.hu/