Koronavírus: péntek reggeltől már katonák lesznek az utcákon

Fotó: Honvédelem.hu

Honvédelmi irányító csoportok jelennek meg csütörtök reggel néhány vállalatnál, az utcákon pedig péntektől katonák is lesznek. 

Néhány száz olyan magyar vállalat van, amely különleges jogrendben olyan infrastruktúrát képvisel, ahol a Magyar Honvédségnek szerepe lehet.Feladatuk, hogy a létfontosságú magyar vállalatok üzemelését, biztonságát elősegítsék.Példaként említette az energetikai, a távközlési, a közlekedési és az egészségügyi szektort – jelentette be a honvédelmi miniszter, a koronavírus-járvánnyal összefüggésben létrehozott, létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport vezetője az M1 aktuális csatornán.
Benkő Tibor kérdésre válaszolva azt mondta, mivel az infokommunikáció fenntartása is feladataik közé tartozik, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap is érintett lehet.Elmondta, eddig 140 vállalatot választottak ki, de mint megjegyezte: ennél jóval több van, amelynek az ország biztonságos működését kell szolgálnia.
Az érintett vállalatokhoz néhány tagú katonai, honvédelmi irányító csoportot küldenek ki. Erről az érintett vezérigazgatóknak tájékoztató levelet küldött – közölte.

Azt mondta: az irányítócsoportok – melyben rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai is lesznek – nyomon követik és koordinálják a vállalati munkát. Tevékenységükről rendszeresen jelentést adnak a Honvédelmi Minisztériumban létrehozott irányítócsoportnak, amely az országos operatív törzsnek jelent.
Kiemelte: a honvédelmi irányítócsoportok feladata kettős: a fizikai biztonság és a működőképesség feltételeinek biztosítása.
A honvédelmi miniszter azt is bejelentette, hogypéntek reggeltől nagyobb létszámban jelennek meg a katonák az országban. Azt mondta: az országot honvédelmi szempontból hét járőrkörzetre osztották, ahol a katonák megjelennek.Elsősorban azokon a településeken kell nagyobb katonai jelenlétre számítani, ahol most is van katonai alakulat – közölte.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken jelentette be, hogy a koronavírus elleni védekezés keretében tíz akciócsoport áll fel, ezek egyike a létfontosságú vállalatokért felelős akciócsoport.
A Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezette létfontosságú vállalatok működéséért felelős akciócsoport feladata, hogy azokat a szolgáltató- és gyártókapacitásokat, közlekedési, energetikai, gyógyszeripari cégek munkáját koordinálja, amelyek működése a rendkívüli járványhelyzetben kiemelten fontos Magyarországon – írja az MTI.