Kisvárda – A Várday István Városi Könyvtár és a Béres József TIT Kisvárdai Egyesülete következő Könyvtári Csevegése november 19–én délután három órától lesz könyvtár olvasótermében. Ez alkalommal Kisvárdához és Berkeszhez szorosan kötődő színművész, Kálid Artúr mesél a Kalandos Életéről.
Kálid Artúr (korábban Békési Artúr vagy Békési–Kálid Artúr, hivatalos iratokban Winkler Artúr, Budapest, 1970. augusztus 14.) magyar színész, szinkronszínész.
1988–ban a Ki, mit tud?–on versmondásaiért jutalmazták. 1989–től a Színház– és Filmművészeti Főiskolára járt, 1993–ban végzett. Főképp színházban játszik, gyakran szinkronizál. Állami gondozásban nőtt fel Berkeszen, család nélkül. Születésekor a Majoros családnevet kapta, majd 18 éves korától Békésinek hívták. Budapesten Winkler Barnabás vette a gondjaiba, ezért hálából felvette a férfi vezetéknevét (ezt használja a hivatalos irataiban).
Falta a könyveket
Önmagáról így vall: – Az intézetet rémséges helyként szokták emlegetni – ebben sok igazság van. Össze voltunk zsúfolva 35-en egy nagyszobában, emeletes ágyakon. Farkastörvények uralkodtak. Egy voltál a sok közül, nem kaptad meg azt a figyelmet, amit egy családban. Ebből a szemszögből én szerencsésnek mondhatom magamat: félvérként „ritkaságnak” számítottam akkoriban, értelmes és tisztelettudó voltam, ezért eléggé szerettek a nevelők, el is voltam kényeztetve egy kicsit. Volt egy másik mázlim is: faltam a könyveket. Többen el is mondták rólam, hogy él bennük egy kép rólam: kinn játszanak a gyerekek, én meg bent olvasok a szobában. Kapcsolatba kerültem a szavakkal, az irodalommal, a versekkel. A versekkel kezdődött minden. Irodalomtanára arra ösztönözte, szavalja is el a költeményeket, 10-11 évesen így lett belőle versenyekre járó, ügyeletes versmondó. 1988–ban a Ki mit tud?–on második lett ebben a kategóriában.
Békési Artúr, 1984–ben a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium I/B osztályának tanulója lett. Osztályfőnöke Horváth János volt. IV.B., osztályban érettségizett. A magyar tanára Balogh Frigyes felfigyelt a könyveket „faló” tanítványára. Tanárkollégáival pedig biztatták az 1988–as Ki Mit Tud–ra való felkészülésre. Balogh Frigyes pedig útmutatásaival segítette Békési Artúr versekkel való felkészülését. A Ki mit tud?–on második is lett ebben a kategóriájában.
1991–től a Vígszínház tagja, 1997–től pedig szabadúszó színész. 1996–ban Souvenir–díjat kapott. 1990–1991 között az Angyalbőrben, című sorozatban Pós szerepét játszotta.
Mindennapjairól a Könyvtári Csevegésen megjelentek kapnak részletes információkat, s feltehetik kérdéseiket Kálid Artúr színművésznek.
Vincze Péter