Konfirmálás Vásárosnamény (31)

[srizonfbalbum id=109]

Vasárnap délelőtt a vásárosnaményi református templomban ünnepi istentiszteletre és konfirmálásra került sor. Nagy öröm ez, hisz ilyenkor bővül az egyházközösség, fiatal testvéreket avatnak be a gyülekezet nagybetűs életébe. Olyan folyamatról van szó, amely még kereszteléskor elkezdődik, amikor a szülők tettek helyettük fogadalmat, ilyenkor pedig a gyerekek tesznek fogadalmat Isten és a gyülekezet színe előtt. Ez a fiatalok első és legfontosabb fogadalomtétele, mert ettől függ a hitbéli életük. Ezután jön csak az életbe való kimenetel és a párválasztás. A konfirmáció szokás szerint három részből állt: van a vizsgatétel, amikor hitbéli tudásukról adnak számot, van a hitvallási része, amikor fogadalmat tesznek, és van az úrvacsorára való felhatalmazás. Ezen kivételes eseményt örökítette meg Pál Karolina kollégánk, így a szavak helyett beszéljenek a képek.