Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Kolonics, a Sportlegenda – A kétszeres olimpiai bajnok emlékére nyílt kiállítás Vásárosnaményban


Kolonics, a Sportlegenda kiállítás Vásárosnamény (68)

[srizonfbalbum id=318]

Vásárosnamény – Bámulatos sporttörténeti csodának lehetett tanúja az, aki ellátogatott a mai napon, a Bereg szívében, Vásárosnaményban megrendezésre kerülő ,,Kolonics, a Sportlegenda,, című  kiállítás megnyitójára. Az országban már számos helyen járt kiállítás, a megyében egyedülálló módon most a Vásárosnaményi Művelődési Központ kiállítótermében látható. A kiállítás a tragikus hirtelenséggel elhunyt kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok kenus emlékére állít emléket. Az archív filmek és fotók mellett a sportoló érmeit, kenuit, lapátját tekinthette meg a mai napon és az elkövetkező 10 napban a sportbarátok és a nagyközönség. A kiállítás célja, hogy méltó emléket állítson a 2008-ban elhunyt Kolonics György rendkívül hosszú és gyümölcsöző pályafutásának, valamint közösségi tevékenységének.  A kiállítás rendezését felvállaló Kolonics György Alapítvány deklarált célja a nagyszerű példakép talán legfontosabb feladatának átvállalása: Lehetőséget teremteni a gyerekeknek, hogy megismerjék a sport szépségeit és személyiségformáló erejét. Esélyt adni nekik, hogy a mozgást válasszák az egészségtelen életmód helyett és a felnőttkor alapját jelentő rendszeres munkát a céltalanság helyett. A Kolonics név eddig is ilyen volt, és most már örökre az marad. „Koló”, ahogyan a csapattársai nevezték, nem csak kivételes kenus volt, adottságai valamint a világon egyedülálló technikája révén, de erényeivel is kitűnt embertársai közül. A sportot, amelyre született, példás szorgalommal, alázattal és áldozatkészséggel művelte. Úgy gondoljuk, nem kell egy embert személyesen ismerni ahhoz, hogy motivációt nyerjünk általa. Történelmünk nagyjait sem ismertük személyesen, mégis büszkék vagyunk rájuk és révükön a nemzetünkre is. Hisszük, hogy Koló már közéjük tartozik. A Bereg szívében, Vásárosnaményban is megrendezésre kerülő és megtekinthető kiállítás azért született, hogy azok is megismerhessék a legendássá vált szerény fiú történetét, akik nem a víz mellett töltötték gyermekkorukat.

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1106793236076401/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]

A zsúfolásig megtelt beregi kiállítóteremben a megjelenteket Csabai Edvin a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója köszöntötte illetve kalauzolta végig az olimpiai- és világbajnok nevét viselő emlék-kiállításon. A megnyitó során a csapattársai és versenyzőtársai által „Kenusistennek” becézett egykori klasszis pályafutását és életét archív filmekkel, fotókkal, valamint a sportoló érmeivel, kenuival, továbbá lapátjaival eleveníthette fel a nagyközönség. Az elmúlt években többek között Budapesten, Győrben, Csepelen és Dunaújvárosban is megszervezték az unikális tárlatot, amelyen több tízezer látogató vett részt. A vándorkiállításon bemutatásra került a két kenu is, amelyekben evezve olimpiát nyert Kolonics György: párosban 1996-ban, Atlantában Horváth Csabával, az egyes kenuban pedig 2000-ben, Sydney-ben. A tárlatra ellátogatók megcsodálhatták Kolonics György lapátját, közel félezer medálja közül a legkiemelkedőbbeket. A kiállításon ezen kívül fotósorozatok és tablók, riportok mutatják be a csodálatos sportember életútját gyerekkorától kezdve egészen 2008 júliusáig.

A kiállítás ünnepi megnyitóján beszédet mondott Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere, aki megköszönte azon összefogást, mely által ez a kuriózumnak nevezhető kiállítás létrejöhetett a Bereg szívében. A most újonnan, a hagyományokat ismét újra életre keltő Vásárosnaményi Kajak Kenu Egyesület méltó kezdetének tartotta az emlékkiállítást, amely megfelelő példa lehet a jövő nagy, felnövekvő generációjának, akár itt a Beregben is. A köszöntőt Novák Stella zongorajátéka követte, ahol egy csodálatos Chopin darab került előadásra. A zongarajátékot követően a térség országgyűlési képviselője, Tilki Attila üdvözölte a jelenlévőket és a kezdeményezést, mint elmondta, jómaga is tevékenyen részt vett e sportág művelésében, melyet személyes élményein át tárt a nagyközönség felé. A műsor további részében Fehér Luca – versmondás a szülőföldről című előadása következett. A kulturális programot követően, Czomba Sándor országgyűlési képviselő mondott beszédet ezen történelmi pillanat okán, aki többek között a sport és annak szeretetéről beszélt. A kiállítás különlegességét Wichmann Tamás, kilencszeres kenuvilágbajnok, háromszoros Európa-bajnok, kétszer olimpiai második, egyszer olimpiai harmadik helyezett, 37-szeres magyar bajnok gitárszólója követett, mellyel felidézte a Kolonics Györggyel együtttöltött éveket. A megnyitó zárásaként a Magyar Posta által kibocsátott emlékívet kapott Filep Sándor, Iványi Tamás, Csobolya Attila, Wichmann Tamás, Czomba Sándor és Tilki Attila. A limitált számban Kolonics György tiszteletére kibocsátott emlékív olyan legendás sportembernek, egy olyan példaképnek állít emléket, aki mérhetetlen akaraterőről, kitartásról és elszántságról tett tanúbizonyságot.  Zárásként a megjelent díszvendégek, Filep Sándor hathatós vezetésével vágták át a kiállítást megnyitó nemzeti színű szalagot.

A barátok, ismerősök, sportszakemberek, valamint intézmények kezdeményezésére, a család hozzájárulásával és részvételével létrehozott csodálatos karrierjét felölelő tárlat szeptember 16-ig, hétköznapokon 08.00-17.00 óráig látogatható a Művelődési Ház kiállítótermében.

[slideshow_deploy id=’111095′]



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük