Advent Vásárosnaményban AdventiProgramok_Vasarosnameny2018kicsi Advent Vasarosnamenyban 2018 (1) Advent Vasarosnamenyban 2018 (2) Advent Vasarosnamenyban 2018 (3)

rendorseg 34

Vásárosnamény – A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság munkatársai 2018. augusztus 4-én 1 óra körül a vásárosnaményi Tisza-parti üdülőövezetben egy földön fekvő, magatehetetlen állapotban lévő férfira találtak.

A rendőröknek sikerült felébreszteniük a személyt, aki kérdéseikre azt válaszolta, hogy az éjszaka folyamán egy üdülőben a barátaival alkoholt fogyasztott, majd a faházból elment sétálni, és utána már csak arra emlékszik, hogy rendőrök vannak körülötte. Elmondta továbbá, hogy több értékét, köztük az öngyújtóját, a mobiltelefonját és a pénzét nem találja. A rendőrök bűncselekmény gyanúja miatt azonnal adatgyűjtést végeztek.

A helyszín közelében intézkedés alá vontak egy 20 éves gulácsi férfit, akinek zsebeiben megtalálták az eltulajdonított értéktárgyakat és a készpénzt. A rendőrök a férfit a rendőrkapitányságon kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a terhére rótt bűncselekményt elismerte.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!