Közzétette - Kategória - Bereg, Szatmár és Rétköz térségi krónikái

Kettészakadt az ország: továbbra is Szabolcsban keresnek a legkevesebbet


Kettészakadt az ország továbbra is Szabolcsban keresnek a legkevesebbet

Kettészakadt az ország: durva különbségek mutatkoznak az egyes megyék között az átlagkeresetek és a munkanélküliség tekintetében – derült ki a KSH legfrissebb adataiból.Szabolcsban, ahol az átlagkereset mindössze nettó 118 420 forint, ez a legalacsonyabb szám az országban.

Győr környékén egy fizikai munkás átlagosan majdnem annyit keres, mint Békésben egy szellemi foglalkozású. A budapesti keresetek annyira felhúzzák az országos átlagot, hogy a fölé csak egyetlen megyének sikerült felküzdenie magát.

Erős különbségek mutatkoznak az egyes megyék között az átlagkeresetek és a munkanélküliség tekintetében – derült ki a KSH legfrissebb. 2016 végén felvett adataiból, amelyeket a Napi.hu értékelt. A főváros és a Dunántúl északi, nyugati része mintha nem egy országba tartozna a keleti megyékkel.

Budapesten a legmagasabbanak a keresetek: a nettó 206 ezer forintos átlag jelentősen felhúzza az országos átlagot, a nettó 175 ezer forintot. Győr-Moson-Sopron az egyetlen megye, ahol az országos átlagot sikerült még meghaladni, ott nettó 183 ezer forint körül van az átlagbér. Utána Komárom-Esztergom megye következik, ott 173 ezer forint a havi nettó átlagkereset.

Ez is bőven meghaladja a  nettó 118 420 forintos szabolcsi átlagkeresetet, amely a legalacsonyabb az országban. Az adatok értelmezéséhez hozzátartozik, hogy Budapesten 61, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 34 százalék a szellemi foglalkozásúak aránya, ez utóbbi a legalacsonyabb érték Magyarországon.

© KSH

A szellemi foglalkozásúak nettó átlagkeresete Budapesten 276 ezer forint. Ez az érték Békés megyében a legalacsonyabb, ott csak átlag nettó 172 ezer forintot keresnek. A fizikai foglalkozásúakat Győr környékén becsülik meg a legjobban a munkáltatók: nettó 151 ezer forintot keresnek átlagosan, míg Szabolcsban havi nettó 88 ezer forint jut nekik.

A különbség a lakásépítések számára is kihat: a legkevesebb és legtöbb új lakást építő területek között harmincháromoszoros a szorzó.

© KSH

2016. decemberben 273 ezer álláskeresőről tudott a statisztikai hivatal, ez 19 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. A munkanélküliségi rátát tekintve hat és félszeres különbség is van az ország keleti és nyugati területei között:

© KSH

Győr-Moson-Sopron megyében 1,4 százalék a munkanélküliek aránya, míg Nógrádban 7,9 százalék ez a ráta. Az országos átlag 4 százalék körül jár.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük