Kerékpárossal ütközött Kisvárdán – a rendőrség a lakosság segítségét kéri

szirena rendorseg

A rendőrség várja az az ismeretlen gépjármű sofőrjének, valamint azoknak a jelentkezését, akik az eseménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek.

A Kisvárdai Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetése miatt 15030/90/2018. bűnügyi számon folytat büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint eddig ismeretlen személy 2018. február 8-án 6 óra körül az általa vezetett ismeretlen hatósági jelzésű, feltehetőleg szürke színű, Mercedes típusú személygépkocsival közlekedett Kisvárda belterületén. Haladása során a Vásártér út irányából úgy kanyarodott rá az Árpád útra, hogy nem biztosított elhaladási elsőbbséget egy neki balról érkező és a városközpont felé haladó kerékpárosnak, akivel összeütköztek. A baleset következtében a biciklivel közlekedő 77 éves nő felborult és könnyű sérüléseket szenvedett. Az ütközést követően az ismeretlen járművezető a helyszínt megállás és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül elhagyta.

A rendőrök a gépkocsivezető felkutatása érdekében elemzik a környéken kihelyezett térfigyelő kamerák felvételeit, továbbá várják az ismeretlen gépjármű sofőrjének, valamint azoknak a jelentkezését, akik az eseménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet a Kisvárdai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 112-es központi segélyhívószámon. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán is bejelentést tehet.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság