Közzétette - Kategória - Nyíregyháza, Nyírség hírei, Regionális hírek, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye krónikája

Katonákat toboroznak Nyíregyházán


honvédség toborzó

Katonákat toboroznak Nyíregyházán a Magyar Honvédség munkatársai. Mától két hónapon keresztül 42 helyszínen várják az érdeklődőket a megyében. A jelentkezőknek lehetőségük van szerződéses vagy önkéntes tartalékos katonai szolgálatot vállalni.

Zsúfolásig megtelt a nyíregyházi Helyőrségi Klub nagyterme. Több mint kétszázan voltak arra kíváncsiak, hogyan kerülhetnek a Magyar Honvédség állományába. Az eseményen az érdeklődők részletes tájékoztatást kaptak arról, milyen feltételekkel lehetnek tagjai a magyar honvédelem hivatalos katonai szervének.

A honvédségnél betöltendő pozíciójukat az érintettek már az alkalmassági vizsga előtt megtudhatják, ugyanis valamennyi beosztás más-más követelményeket támaszt a leendő katonákkal szemben. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez az 5-ös Bocskai István Lövészdandár van legközelebb, amely három helyszínen, Hódmezővásárhelyen, Hajdúhadházon és Debrecenben képez katonákat. Ide elsősorban egészségügyi, gép- és harcjárművezetői, valamint felderítő pozíciókba várják a jelentkezőket. A tapasztalatok szerint a megyebeliek Debrecen mellett még a Szolnoki Helyőrséget kedvelik. Azok, akik nem tudtak részt venni a tájékoztatón, de elhivatottságot éreznek a katonai pálya iránt, érdeklődhetnek a www.hadkiegeszites.hu weboldalon, illetve a nyíregyházi Helyőrségi Klubban személyesen.

Piszár Tünde


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük