Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Most jön a kátyúszezon az autósoknak


kátyú 1
A KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület tapasztalatai szerint tavasszal jelentősen megnő a kátyúk okozta kárbejelentések száma.

Bár már az év elején is megszaporodtak a kátyú- és defektkárok, korábbi adataik azt mutatják, hogy márciustól májusig kb. duplájára nőnek ezek a bejelentések. Így, aki szeretné elkerülni, hogy az úthibák okozta autókárokat saját zsebből kelljen rendeznie, érdemes még most kiegészítő biztosítást kötnie rá.

A biztosító azt is összeszedte, mire célszerű figyelni a helyszínen, hogy a kárrendezésnél ne legyen probléma. Ha már kátyúba hajtottunk, a hiteles bizonyításhoz mindenképpen ki kell hívni a helyszínre a rendőrséget, akik jegyzőkönyvét a kárbejelentés részeként csatolni szükséges.Fontos, hogy még a helyszínen készítsünk néhány fényképet az érintett útszakaszról, a kátyúról és a sérült járműről. A kátyú fotózásánál használjunk valamilyen referencia eszközt (pl. öngyújtót vagy töltőtollat), amelyhez viszonyíthatjuk a kátyú méretét és mélységét. A sérült gépjárműről készült fotónál lényeges az is, hogy látszódjon a rendszáma, hogy egyértelműen beazonosítható legyen.

A kárigény bejelentése előtt még célszerű meglátogatni a javítót is, ahol kérjünk egy legalább anyag- és munkadíj szinten, tételesen megbontott javítási számlát, vagy javítási kalkulációt – hvíta fel a figyelmet a KÖBE kárigazgatója, Tallárom Tamás.

vg


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük