Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Jön a honvédelmi nevelés Magyarországon


Jön a honvédelmi nevelés

Illusztráció

Hét alapító szervezettel, öt tagozattal kezd működni a Honvédelmi Sportszövetség (HS). A szervezet elnöke, Kun Szabó István az MTI-nek adott interjújában kiemelte: a Honvédelmi Minisztérium (HM) szakmai irányításával működő köztestület ernyőszervezetként kívánja összefogni a honvédelmi nevelés valamennyi ágát képviselő szabadidő- és sporttevékenységeket. A HS keretén belül lesz elsősegély-, tereptan-, gépjárművezető-tanfolyam, de küzdősportokat, lövészetet és vívást is gyakorolhat a tagság – írta az MTI.

Simicskó István honvédelmi miniszter tavaly hirdette meg a Zrínyi 2026 elnevezésű honvédelmi- és haderőfejlesztési programot. Ennek a honvédelmi részében vállal szerepet a köztestületi formában – a HM szakmai irányításával – működő Honvédelmi Sportszövetség. A HS feladata, hogy megújítsa a Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatát, és elősegítse az önkéntes tartalékos rendszer új alapokra helyezését a szabadidősportokon keresztül.

Táborok, haditornák, erőpróbák

A sportokon keresztül szeretnénk megszólítani a társadalom minél szélesebb rétegét, és egyre több embert bevonni a honvédelmi nevelés programjába – fogalmazott Kun Szabó István. A HS hosszú távú tervei között szerepel a már bejelentett országos lőtérfejlesztési program, és minél előbb szeretnék elindítani a gépjárművezető-tanfolyamot, valamint a fiatalokat megmozgató – területi fordulók után országos döntővel záruló – haditornákat, erőpróba versenyeket.

Emellett a Magyar Honvédség által működtetett nyári katonai táborok rendszerét kiegészítve nyári honvédelmi táborokat szerveznek majd az ország katonai alakulattal nem rendelkező területein annak figyelembevételével, hogy azok a mindennapokban és a katonai előképzettséget tekintve is hasznos ismeretalapot adjanak a résztvevőknek.

Honvédelmi nevelés is lesz

Szeptembertől elindítanák az úgynevezett honvédelmi nevelés programot. Ennek lényege, ha valaki például a vívószövetségen keresztül tagja a HS-nek, az akár cselgáncsozhat, jelentkezhet gépjárművezető-tanfolyamra, de tájékozódási ismereteket is szerezhet, továbbá azt is megtanulhatja, melyek a legfontosabb feladatok egy baleset helyszínén – sorolta Kun Szabó István. Végső soron az a cél, hogy minél több fiatal érezze úgy: szeretne szerepet vállalni a haza védelmében, akár tartalékos, szerződéses vagy hivatásos katonai szolgálatra jelentkezéssel is.

A Honvédelmi Sportszövetség megalakításáról szóló törvényt múlt év novemberében nagy támogatás mellett fogadta el az Országgyűlés. A HS január 11-én tartotta alakuló ülését, megválasztották a kilenc tagú elnökséget, az elnöki feladatok ellátására a HM miniszteri biztosát, Kun Szabó Istvánt választották meg.

A HS a Honvédelmi Minisztériumon keresztül a központi költségvetésből kapja forrásait, erről kormányhatározat rendelkezik majd. A források elosztása pályázati úton történik. Az elbírálás fő sarokpontjai a pályázó egyesület alaptevékenysége, tagságának nagysága, a honvédelmi nevelés érdekében vállalt feladatok és egyéb közreműködések mértéke. A szövetség tevékenységéről az elnökségnek minden év március végéig beszámolót kell készíteni a honvédelmi miniszternek.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük