Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák, Gazdaság

Jöhet az államilag előírt olcsó netelőfizetés


szélessávú internet

Ma is sokan tartják drágának az internetezést, ezért a kormány egyeztet a szolgáltatókkal arról, hogy 2017 január elsejétől elérhetővé tegyenek új alapcsomagokat, és ezek legalább 15 százalékkal olcsóbbak lesznek a második legkedvezőbb árú ajánlatnál – mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos egy péntek reggeli háttérbeszélgetésen.

A szolgáltatók maguk határozzák meg az árat, tette hozzá Deutsch, ezért a kormány arra számít, hogy versenyezni fognak egymással. A kormány fontosnak tartja, hogy valóban hasznos csomagok legyenek ezek az alapcsomagok, mert ha az emberek csak lassú hozzáférést vagy kis adatmennyiséget kapnának, az olyan lenne, mintha butatelefont osztogatnánk – fejtette ki ismétDeutsch.

Az alapcsomagokat kizárólag azok vehetik igénybe, akiknek korábban nem volt előfizetésük.

Mobilinternet előfizetése esetén arról kell nyilatkozni, hogy az előző egy évben nem volt a nevünkön ilyen előfizetés, míg a vezetékesnél az adott lakcímmel kapcsolatban kell bizonyítani, hogy ott korábban nem volt net.

Az alapcsomagokat két évig lehet használni, de ez egy évvel meghosszabbíthatják mindazok, akik részt vesznek egy ingyenes állami kompetenciaképzésen. Ennek azért van nagy jelentősége, mert az internetet nem használók körében még mindig első helyen szerepel az az indok, hogy nem értenek hozzá, ezért nem fizetnek elő.

A kormány azt szeretné elérni, hogy itthon a mostani 66-67 százalékról legalább 80-82-re nőjön az előfizetők aránya.

Ennek érdekében még egy árcsökkentési javaslattal előállt a napokban a kormány. A 2017 januárjától érvényes áfacsökkentés után, amikor 27 százalékról 18 százalékra esik az adó mértéke, 2018-tól újabb csökkentést vezetnének be, ezúttal már 5 százalékra. A kormány szerint az adóbétel csökkenése nem jelentene túlzottan nagy terhet a költségvetésre, és abban is bíznak, hogy az új előfizetők is egyre nagyobb és drágább díjcsomagokra fizetnek majd elő, ha megismerkednek az internet előnyeivel.

Az alapcsomagot használók legkésőbb a harmadik év letelte után amúgy is kénytelenek lesznek más díjcsomagra előfizetni. Amennyiben a szolgáltatók 2-3 év alatt nem tudják bebizonyítani az ügyfeleiknek, hogy az internet nélkülözhetetlen, akkor valamit nagyon elrontottak.

Index


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük