Közzétette - Kategória - Látnivalók, túrautak, várak, templomok, Magyarország és a megye tájairól készített cikksorozatok, Szakrális és vallás kegyhelyek, Történelmi emlékhelyek

Jáki (Szent György) templom


Jáki (Szent György) templom.jpgA jáki apátsági templom, az egykori jáki bencés apátság monumentális bazilikája a magyarországi román stílusú építészet kiemelkedő, szinte szimbolikus alkotása. A hazai középkori nemzetségi monostorok egyedülálló épségben fennmaradt képviselője, mely művészi gazdagságával, a táj képébe illeszkedő mesteri elhelyezésével hívja fel magára a figyelmet.

Stílusjegyei alapján 1220 körül alapíthatták, és 1256-ban szentelték fel, Szent György tiszteletére. Építése során több alkalommal is változtathattak a terveken, erről tanúskodnak a különféle szabálytalanságok. Történelme viharos: tűz, vihar és az oszmán hadsereg is megrongálta, többször helyre kellett állítani. Az utolsó nagy átépítés 1896 és 1904 közt zajlott, Schulek Frigyes tervei alapján.

Jáki (Szent György) templom_1.jpgLeghíresebb része a befelé mélyülő, többszörösen tagolt főbejárat, melyet normann motívumok díszítenek, fölötte a timpanonban Jézus látható angyalokkal és apostolokkal.

A templom főhomlokzatával szemben kis kápolna áll, a Szent Jakab-kápolna, ez volt Ják középkori temploma, mivel a kolostori templomnak nem volt szabad plébániaként is működnie.

A templom Szombathelytől 10 km-re délre, a Jáki-Sorok-patak völgyében fekvő falu központjában helyezkedik el. A művészi alkotás a patak völgye fölé emelkedő dombság tetejére épült, ezért mind az északról, mind a keletről érkező utas már messziről megpillanthatja. Zömök tornyai imponálóan emelkednek a község fölé.

Szent Jakab-kápolna

Jáki Szent Jakab-kápolnaa.jpgA templom főhomlokzatával szemben áll a templommal egyidős, négykaréjos alaprajzú kettős kápolna. Mivel a középkori szerzetesi templomokban plébánosi funkciókat nem volt szabad ellátni, ezért a falunak külön templomot építettek. Jákon ezt a szerepet töltötte be a Szent Jakab-kápolna. A kápolna díszítésében messze elmarad a közeli templomtól. A díszítést itt az ablakok gömbös díszei és a kapunak az apátsági templommal rokon kialakítása jelenti. A bejárat felett itt is az Isten báránya és az önmagukba harapó sárkányok láthatók. Mindez egyértelművé teszi, hogy a kápolnát is a templomot készítő műhely emberei építették, és 1250 körül keletkezett. Főoltára 1770 körül készült, a rajta levő két angyal az apátsági templom főoltáráról származik. A szószékről került a kápolnába a Jó pásztor 18. századi szobra is.

Geocaching adatok

Geoláda adatai: Jáki templom (GCTjak)
Szélesség N 47° 8,325′
Hosszúság E 16° 34,944′
Magasság: 220 m
Megye/ország: Vas
Geoláda típusa: Virtuális geoláda

http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=303

Nagyobb térképért klikk a képre!

turaterkep.jpg


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük