Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák, Gazdaság

Itt az új 10 és 2 ezer forintos érme


Illusztráció

Illusztráció

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 ezer forint névértékű ezüst és 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki Benczúr Gyula születésének 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Galériában. Az érmekibocsátással a jegybank a historizmus legnagyobb magyar mestere előtt tiszteleg, aki már életében nemzetközileg is elismert, köztiszteletben álló festőművész, akadémikus volt. Hozzá köthető az első magyar művészképző, a Benczúr-mesteriskola alapítása, amelyet élete végéig igazgatott. Az emlékpénzeket Horváth Andrea iparművész tervezte.

Az emlékpénzérmék elsődleges szerepe az ismeretterjesztés és a megemlékezés, a mindennapi fizetési forgalomban való használatuk kerülendő. A rajtuk szereplő névérték ezen érmék gyűjtői értékének megőrzését szolgálja.

A most megjelent emlékpénzérmékkel a jegybank a 19. századi magyar történeti, akadémikus festészet kiemelkedő alakja előtt tiszteleg.

Az ezüst és a színesfém változat azonos érmeképpel jelenik meg, csak értékjelzésükben térnek el. Az emlékérmék motívumválasztásukkal Benczúr Gyula művészetének jellegzetességeit, kedvelt motívumait és az egyik legmonumentálisabb alkotásának, a Budavár visszavétele a töröktől 1686-ban című festményének részletét állítják előtérbe.

A 10 ezer forintos emlékérme előlapja FORRÁS: MNB

Az előoldal központi motívumaként Benczúr Budavár visszavétele a töröktől 1686-ban című festményének egyik ikonikus alakja, a trombitás huszár jelenik meg. A millenniumi ünnepségre elkészült festményen Benczúr az ezeréves magyar történelem egyik meghatározó győzelmét jeleníti meg. A képen a korhű portrék és viseletek mellett a festő hazafias gondolkodása is tetten érhető. Az előoldalon találhatóak továbbá az érmék kötelező alaki kellékei: a „Magyarország” felirat, a 10 000, illetve a 2000 „forint” értékjelzés, a 2019-es verési évszám és a „BP.” verdejegy.

A 10 ezer forintos emlékérme hátoldala FORRÁS: MNB

Az emlékérmék hátlapján szereplő Benczúr-portrét a Vasárnapi Újság című hetilap címlapján (1912. február 4.) megjelent fotó ihlette. A hátlap bal oldalán – mintegy a képbe simulva – egy Benczúr által gyakran megfestett puttómotívum jelenik meg, amelynek forrása az 1893-as Ámor rózsákkal című festmény. A kibocsátás apropójára utal a „Benczúr Gyula”, valamint a művész születési és halálozási évszámát jelölő „1844-1920” felirat. Az emlékérmét tervező Horváth Andrea iparművész mesterjegye Benczúr ruházatába rejtve jelenik meg.

A 2000 forintos emlékérme előlapja FORRÁS: MNB

Mindkét emlékpénz átmérője 37 mm, széle recézett. A 10 ezer forintos címletű emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 24 gramm. A 2000 forintos címletű színesfém változat réz (75%) és nikkel (25%) ötvözetéből készült, súlya 23,7 gramm. Az ezüst emlékpénzből tükörfényes (proof) kivitelben, a színesfém változatból selyemfényes (BU) kivitelben 5000-5000 darab készíthető.

A 2000 forintos emlékérme hátoldala FORRÁS: MNB

Az emlékpénzek értékközvetítő és ismeretterjesztő szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében, a „Benczúr Gyula” ezüst emlékérme a kibocsátást követő három hónapig, míg a színesfém emlékpénz egy évig névértéken vásárolható meg 2019. január 28-tól a Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában (V. ker. Budapest, Báthory u. 7.), illetve a vállalat honlapján üzemeltetett webáruházban.

origo.hu


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük