Ismét megrendezték a Kölcsey Kupát Vásárosnaményban[srizonfbalbum id=190]

Vásárosnamény –  Néhány év kihagyás után ismét megrendezésre került a Bereg szívében a Kölcsey Kupa.

Napjainkban a sportnak, elsősorban a tömeg- és szabadidősportnak, Magyarországon – pedagógiai és egészségügyi szempontból egyaránt – kiemelt szerepe van. A mai gyerekek és felnőttek sajnos tragikusan keveset sportolnak intézményes kereteken belül és kívül egyaránt, rossz fizikális, egészségügyi állapotban vannak, rengeteg az agresszív, káros szenvedélyekkel élő kallódó gyerek, tinédzser, depressziós felnőtt. A statisztikákban nyerő helyeket vívunk ki ezekben a negatív „rangsorokban”. Ez ellen küzd sikeresen számtalan beregi iskola is, akik felismerték, hogy a sport pozitív tulajdonságai nem csak a testre, hanem a lélekre és a szellemre is hatnak, a rendszeres mozgás számos, szinte azonnal érezhető pozitív változást idéz elő a szervezetben, s ha életünk természetes részévé válik, akkor nyilvánvalóan preventív hatása is van. Számtalan torna került ugyanis lebonyolításra mind Vásárosnaményban, mind a környező településeken, ahol jobbnál-jobb mérkőzéseket vívva népszerűsítették a sport számos fajtáját. Nem csoda, hiszen a Beregben, ahogy Magyarországon is a sport ügye társadalmi kérdés, hiszen az a gyermek, felnőtt, aki rendszeresen sportol, jobb fizikális, egészségügyi állapotba kerül, jobban teljesít az iskolában illetve a munkahelyén, pozitív életközösség tagjává válik, mely távol tartja a káros szenvedélyektől (drogtól, dohányzástól, alkoholtól), hasznosan vezeti le a felgyülemlő feszültséget, agresszivitást, lelkileg és szellemileg is kiegyensúlyozottabbá válik, tudatosabban éli az életét. Nem sok olyan dolog van, ami annyira előremutató, mint a sport. A beregi iskolákban, mint a tornán is részt vevő Vitka, Vásárosnamény, Gergelyiugornya vagy éppen Gyüre testnevelő tanárai nem csak a labdarúgást, hanem a kézilabdát is fontos és fejlesztendő erőnek tartják, a sportra való nevelés eszközeként. Nem is csoda, hiszen Magyarországon a kézilabda olyan nemzeti sajátosságait büszkén viselhető sikersport, mely az utánpótlás számára az egyik legnagyobb lehetőség. A ma megrendezett torna a sportra való nevelésen túl, a sportág még népszerűbbé, szerethetőbbé tevéséről is szólt, hiszen a fiatalok számára szükség van a megfelelő minőségi korosztályos képzésre. Az utánpótlás nevelés egyik fő feladata a tehetségek kiválasztásának lehetősége és a sportág népszerűségének biztosítása, melyből a mai tornán is láthattunk példát. Fontos, hogy még a kevésbé tehetséges játékosok is a sportág rendszerében tudjanak maradni és a kézilabda sportágat élethosszig játsszák, akár versenyszerűen, akár hobbi szinten.

Persze a ma pályára lépő ifjú kézis lányok technikai, taktikai tudásának fejlesztésében illetve emellett a személyiségfejlesztés is fontos szerepet játszik. A fiataloknak mindemellett példaképekre van szükségük, akikkel életük meghatározó szakaszában találkoznak, olyan alapköveket raknak le, melyek meghatározóak lesznek egész életükben. A versenyzéshez való egészséges hozzáállás szemtanúi lehettünk, a csapatmunka az összetartás és a sportszerűség oltárán. A torna ezen vonulatok mentén került lebonyolításra a Városi Sportcsarnokban. A négyes tornán minden csapat elszántságáról és sportolni akarásáról tett tanúbizonyságot, hiszen küzdelmes és változatos mérkőzéseken dőlt el a kupa sorsa. A körmérkőzések során minden csapat mérkőzött egymással, ahol a végelszámolásban, kimagasló teljesítményével, a Diákolimpia Országos döntőjébe kerülő Vitka együttese diadalmaskodott. A délután folyamán minden csapat győztes volt, hiszen mindenki éremmel távozhatott a csarnok területéről. A serleget, emlékplakettet és a díjakat a rendező intézmény, a vitkai Kölcsey Ferenc Általános Iskola nevében, Kolocsán György igazgató adta át.

Eredmények:

Gergelyiugornya – Vásárosnamény 0 – 5

Gyüre – Vitka 2 – 16

Vásárosnamény – Gyüre 3 – 1

Vitka – Gergelyiugornya 22 – 3

Gyüre – Gergelyiugornya 2 – 2

Vitka – Vásárosnamény 15 – 8

Végeredmény:

Kölcsey Kupa Vásárosnamény (2)

I. helyezett: Vitka

Kölcsey Kupa Vásárosnamény (3)

II. helyezett: Vásárosnamény

Kölcsey Kupa Vásárosnamény (5)

III. helyezett: Gyüre

Kölcsey Kupa Vásárosnamény (4)

IV. helyezett: Gergelyiugornya

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Minden vélemény számít!