Közzétette - Kategória - Életmód és Egészség tippek

Ingyenes utazást kapnak a magyarok: ezt kell tudnod a szabályról!


utazás

A tavaly ősszel Szlovákiában bevezetett vasúti utazási kedvezmények a hírek szerint a magyarok körében is nagyon népszerűek, csak nyár közepéig például 20 ezer utat, fejenként pedig átlagosan 85 kilométert tettek meg ennek keretében külföldiek, elsősorban honfitársaink, illetve cseh állampolgárok.

A szlovákiai utazási kedvezmények révén ingyen utazhat a vonatokon minden 15. életévét be nem töltött gyermek, illetve minden 62. életévét betöltött személy, mellettük pedig ugyanez érvényes a nyugdíjasokra, illetve a 26 évesnél fiatalabb, nappali tagozatos tanulmányokat végző diákokra.

A kedvezmény másodosztályra érvényes, de az állami és a magánkézben lévő vasúti társaságok csaknem összes járatán igénybe vehető, leszámítva az Intercity és az Eurocity vonatokat.

Előzetes regisztráció mellett a kedvezmény a magyarokra is vonatkozik, ami korántsem véletlen, már csak azért sem, mert az Európai Unió jogszabályai is arra kötelezik az adott tagállamokat, hogy az uniós állampolgárok tekintetében ne tegyenek különbségeket.

Azonos kedvezmények járnak az uniós polgároknak

Az, hogy egy adott ország milyen utazási kedvezményeket biztosít polgárainak, nemzeti hatáskörbe tartozik, és nincs rá vonatkozó általános uniós szabály, emellett a nemzeti szabályokat nem lehet más tagállamban érvényesíteni, tehát a hazai nyugdíjas kedvezményt nem veheti igénybe az adott utas, ha a célországban nincs érvényben hasonló lehetőség.

Ugyanakkor az egyes tagállamoknak a többi tagállam állampolgárai számára is biztosítaniuk kell országukon belül azokat a kedvezményeket, amelyeket saját állampolgáraik igénybe vehetnek – ugyanis a diszkrimináció semmiféle módon nem valósulhat meg -, így például hazánkban is ingyen utazhatnak az Európai Unió nyugdíjasai, hogy csak egy példát említsünk.

Ugyanígy a magyar állampolgároknak is járnak az adott tagország kedvezményei, legyen szó a gyermekeknek vagy éppen az időskorúaknak és a nyugdíjasoknak szóló kedvezményekről, melyekre a legtöbb tagországban akad példa. Ugyanígy többek között a 26 éven aluliaknak járó kedvezmény sem csak nálunk vagy épp Szlovákiában van életben.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük